A háziorvos nem volt elég figyelmes, a gyerek életébe került.

Hirdetés
A háziorvos nem volt elég figyelmes, a gyerek életébe került.
Hirdetés

Édesanyja szeme láttára halt meg a kétéves Tyler McDonnell, miután tévesen diagnosztizálták betegségét. A nyolcgyermekes édesanya, Theresa McDonnell köhögéssel, magas lázzal és hidegrázással vitte orvoshoz csemetéjét. A hanyag orvos csak rámondta, hogy vírus lesz az, majd hazaküldte az aggódó anyát leedsi otthonukba,írja a borsonline.hu

 

 

/Mivel Tyler állapota nem javult, folyamatosan fejfájásra panaszkodott, így Theresa következő héten visszavitte a kicsit\./

Hirdetés
Ezúttal az orvos meghallgatta a szívverését is, majd azt mondta, mellkasi fertőzésről lehet szó, antibiotikumot írt fel neki.
Hirdetés
A beletörődött, de továbbra sem elégedett édesanya otthon adagolni kezdte az orvosságot, mikor észrevette, kisfia szíve nem dobog.
Hirdetés

Rohammentővel vitette a kétévest kórházba, ahol végre megkapták a helyes diagnózist: meningitiszben, azaz agyhártyagyulladásban szenvedett a kisfiú – akkor már késő volt. Nem tudták megmenteni az életét, mivel nem kapott időben megfelelő ellátást: kétnapos kórházi kezelés után elhunyt.

Hirdetés

 

 

Theresa már megvásárolta a kisfiú karácsonyi ajándékait.

Hirdetés
"Még mindig a házban vannak, nem bírom kidobni őket, de minden alkalommal, mikor rájuk nézek, megszakad a szívem" – mesélte a Mirrornak az édesanya. "Nagyon letört vagyok és mérges is. A szemem láttára halt meg a kisfiam, pedig kivizsgáltattam."

Forrás: www.borsonline.hu

2016. november 12. (szombat), 10:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 18:47
Hirdetés

Újabb hírek érkeztek Sallai Nóráról: Nem javult a helyzet, sőt…? ?

Újabb hírek érkeztek Sallai Nóráról: Nem javult a helyzet, sőt…? ?

Újabb hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról: „Nem javult a helyzet, sőt”A magyar színészközösség most teljes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 15:57

KÉSZÜLJ FEL A LEGJOBBAKRA! Mert ami most jön, az egyszer történik meg 823 év alatt!

KÉSZÜLJ FEL A LEGJOBBAKRA! Mert ami most jön, az egyszer történik meg 823 év alatt!

Készülj fel a szombatra, október 5-ére! Ez a nap rendkívül különleges energiákat hoz minden csillagjegy számára. A...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 13:06

MUTATJUK: FÉNY DERÜLT JOLLY KÍNOS TITKÁRA /Fotó/

MUTATJUK: FÉNY DERÜLT JOLLY KÍNOS TITKÁRA /Fotó/

 Fény derült Jolly kínos titkára: próbálja mindenhol eltüntetni a nyomokatJolly, a mulatós zene egyik legismertebb...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 12:31

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából. 82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából. 82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám

videk.info

Egy idős asszony levele, az idősek otthonából.82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 10:15

Szemtanúk szerint 8-an is ülhettek a sportkocsiban - további részletek Sallai Nóra balesetéről

Szemtanúk szerint 8-an is ülhettek a sportkocsiban - további részletek Sallai Nóra balesetéről

Tragikus autóbaleset: kórházban, az intenzíven kezelik Sallai Nórát és kisfiátA Jóban Rosszban egykori színésznője,...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 06:54

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Üzenni szeretnék ennek a buszsofőrnek! Olyat tett az édesanyámmal ami után nem jutok szóhoz!

Az elmúlt hétvégén édesanyám vidékről látogatott meg. Hozott nekünk házi készítésű ételeket, hogy a családunk friss és...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 05:17

VÉGZETES DIAGNÓZIS! A Barátok Közt-ös Farkasházi Rékáról van szó!

VÉGZETES DIAGNÓZIS! A Barátok Közt-ös Farkasházi Rékáról van szó!

Ez egy rohadék betegség! – Az ismert színésznő apja ugyanazzal a kórral küzd, mint Karsai DánielFarkasházi Réka, az...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 04:47

Perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást! Jön a vihar! brutális 90 km/h szél, jég, zivatarok! Mutatjuk hol kell rá számítani!

Perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást! Jön a vihar! brutális 90 km/h szél, jég, zivatarok! Mutatjuk hol kell rá számítani!

Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.10.02. szerda éjféligSZERDA:Ma...

Hirdetés
Hirdetés