A kislány édesanyja két éve elhunyt. Egyik reggel a buszon fura dolog történik

Hirdetés
A kislány édesanyja két éve elhunyt. Egyik reggel a buszon fura dolog történik
Hirdetés

Isabella Pieri már tud gondoskodni magáról. A 11 éves kislány minden reggel egyedül készül el iskolába menet előtt, amióta édesanyja két évvel ezelőtt egy ritka betegségben elhunyt.

/Édesapja, akinek minden nap korán reggel kell indulnia, a munkába, megtanította hogyan gondoskodjon magáról\./

Hirdetés
Egy dologgal azonban nem tudott megbirkózni, az pedig a frizura.

„Eleinte rövid haja volt a lányomnak, mert nem tudtam mit kezdeni a hajával." - mondta Philip Pieri az amerikai Salt Lake híradó csatornájának, a  KSL-TV,-nek.

Hirdetés

Isabella azonban megnövesztette a haját, sokszor összefogva hordta. Aztán látta, amikor az iskolabusz sofőre Tracy Dean egy másik tanuló haját befonta.

Minden bátorságát összeszedte, és odament Traceyhez, majd megkérte, segítsen neki és fonja be a haját.

„Az az érzésem, hogy ő most az anyukám." – mondta Isabella. – Nagyon örülök és várom, hogy másnap ismét találkozzunk.

Hirdetés

Tracy most minden reggel befonja a kislány haját mielőtt leszállna a buszról.

A kislány tanára elmondta a KSL-nek, észrevették, hogy Isabellának most nagyobb az önbizalma, olyan frizurával megy be az iskolába, amire büszke.

Az apa Philip nagyra értékeli a segítséget, nagyon hálás azért mert látja, kislánya most boldogabb.

(Csodálatos)

2019. február 25. (hétfő), 14:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43
Hirdetés

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:14

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Kétszer utalnak decemberben: ekkor érkezik az újabb családi pótlék Szokatlan, ám sok család számára kifejezetten...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 12:43

Vörös riasztást adtak ki Moszkvában Bombázzták az orosz fővárost.

Vörös riasztást adtak ki Moszkvában Bombázzták az orosz fővárost.

Tömeges dróntámadás érte Moszkvát, leálltak a járatokMoszkvát a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nagyszabású...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 11:47

Ő volt Ördög Nóra sármos első férje – ezért ment tönkre a házasságuk

Ő volt Ördög Nóra sármos első férje – ezért ment tönkre a házasságuk

Ő volt Ördög Nóra sármos első férje – ezért ment tönkre a házasságukÖrdög Nóra neve mára egyet jelent a profi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 11:20

Fordulat a tatabányai ügyben: újabb részletek derültek ki Zsolt haláláról

Fordulat a tatabányai ügyben: újabb részletek derültek ki Zsolt haláláról

Kétmilliós díjat ajánl az anya: szerinte nem a panelház tetejéről zuhant a fia, hanem megölték TATABÁNYÁN Több mint két...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 10:20

Megható pillanatok Szegeden: Magyar Péter elszavalta Ady Endre Karácsonyi regéjét

Megható pillanatok Szegeden: Magyar Péter elszavalta Ady Endre Karácsonyi regéjét

Megható pillanatok Szegeden: Magyar Péter elszavalta Ady Endre Karácsonyi regéjétTegnap este Szeged két külön világot...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 08:05

Lékai-Kiss Ramóna 11 éve dédelgetett álma végre valóra vált – videón mutatta meg a varázslatos pillanatot

Lékai-Kiss Ramóna 11 éve dédelgetett álma végre valóra vált – videón mutatta meg a varázslatos pillanatot

Lékai-Kiss Ramóna 11 éve dédelgetett álma végre valóra vált – videón mutatta meg a varázslatos pillanatotLékai-Kiss...

Hirdetés
Hirdetés