A kutatók szerint ez történik veled, amikor meghalsz

Hirdetés
A kutatók szerint ez történik veled, amikor meghalsz
Hirdetés

Mi lesz velünk, ha meghalunk? Mi lesz a lelkünkkel?

Dr. Michael Newton, a specializálódott pszichológus vizsgálta meg a meghalt emberek traumáit, előző életüket. /Az alábbi 7 pontban annak az összességét olvashatjuk, hogy mi történik velünk a halál után\./

Hirdetés

1. Látjuk a halált

Mielőtt meghalunk, látni fogjuk magunk előtt a másik világ képét. Az agy megnyugszik, nem lesz félelmünk, érezni fogjuk azt, hogy az a hely, ahová megyünk jó hely. Hirtelen olyan érzés lesz, mintha egy másik szemünk lenne, amivel olyan dolgot látunk, amit más emberek képtelenek.

Hirdetés

2. Láthatod a tested

Mielőtt átlépnénk a másik világba, kilépünk saját testünkből és néhány percig a lelkünk még ott lebeg a test felett. Vannak akik már felkészültek a testi halálra és nem élik meg meglepetésszerűen az élményt, vannak akik viszont sírva üvöltenek, hogy miért haltak meg. A halálból visszatért emberek beszámolói szerint miután visszatérnek testükhöz egyfajta mágneses vonzást éreznek, majd mikor felébrednek már az ágyban fekszenek.

Hirdetés

3. Fény

A fehér fényes monda igaz. Akik már meghaltak látnak a sötétségben egy fehér fényt, ami felé akarva, akaratlanul, de közelednek. Ez a béke, a szeretet és a megnyugvás fénye.

4. Halott rokonok

A halál után ismét látjuk meghalt szeretteinket, mindenki együtt van, és tudják, hogy érkezünk, várnak minket. Több esetben említettek olyan rokonokat is, akiket mi nem ismertünk. Megérinthetjük őket, beszélhetünk velük, minden valóságosnak tűnik.

Hirdetés
Az életbe való visszatérésünk miatt viszont csak rövid ideig lehetünk velük, a mondandójuk pedig az életünk további iránymutatásai.

5. Őrangyalok

Mindenkinek van egy spirituális segítője, egy angyal, aki láthatatlan módon védelmez minket földi életünkben. Miután véget ér az életünk, láthatóvá válik az angyalunk, együtt sétál velünk a fehér fény irányába, elkísér minket. Miután vissza tér a lelkünk a testünkhöz, az angyalunk elengedi a kezünket, és utána továbbra is spirituálisan védelmez minket.

Hirdetés

6. Átértékelt élet

A halál időszaka egyfajta felülvizsgálati idő. Átértékeljük hibáinkat, életünket, kapcsolatainkat és minden addig értelmetlen dolog értelmet nyer. Ez a magyarázata annak, hogy amikor túléljük a halált más emberként éljük tovább az életünket, minden megváltozik körülöttünk.

7. Nem akarunk visszatérni

Amikor a fenti dolgok mind-mind megtörténnek, nem akarunk visszatérni.

Hirdetés
Annyira jó érzés hat át a lelkünkön, hogy nem akarunk már visszatérni földi testünkbe. Csak élvezni és érezni szeretnénk a szeretetet, a békét, a szeretteink közelségét és elkezdeni egy jobb, szebb és nyugodtabb életet. Ekkor jelenik meg a mágnes, ami elhúz a testünk irányába, a fehér fényből pedig ismét sötétség lesz, majd az ébredés az ágyban.

Minden élményt,minden pontot több száz halálból visszatért tapasztalat alapján összegzett Dr.

Hirdetés
Michael Newton. Kutatásairól, tapasztalatairól könyvet is írt, ami nagy sikert ért el az olvasók körében.

(Tudásfája)

2019. március 25. (hétfő), 18:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 13:42
Hirdetés

Nézői felháborodás a Séfek Séfe új évada miatt: „Ez már nem főzőműsor, hanem cirkusz”

Nézői felháborodás a Séfek Séfe új évada miatt: „Ez már nem főzőműsor, hanem cirkusz”

Komoly kritikahullám indult a közösségi oldalakon a Séfek Séfe aktuális évada kapcsán. A kommentek alapján sok néző...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 13:18

RENDKÍVÜLI HÍREK: Visszatámadt Irán – Amerikai hadihajókat bombáznak.

RENDKÍVÜLI HÍREK: Visszatámadt Irán – Amerikai hadihajókat bombáznak.

 ? Rendkívüli helyzet a Közel-Keleten: célkeresztben az amerikai haditengerészet Pattanásig feszült a helyzet a...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 09:18

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ Most jött a kórházból a tragikus hír! Meghalt, már nem tudtak segíteni a magyar orvos legendánkon ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ Most jött a kórházból a tragikus hír! Meghalt, már nem tudtak segíteni a magyar orvos legendánkon ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Most  érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ? Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 07:20

Végre megvannak Egressy Mátyás elkövetői? ÍGY KERÜLT ILYEN ÁLLAPOTBA?:

Végre megvannak Egressy Mátyás elkövetői? ÍGY KERÜLT ILYEN ÁLLAPOTBA?:

A feszültség ezúttal sem csillapodott, sőt, olyan irányt vett, amitől még a sokat látott közvélemény is összerándult,...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 06:35

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK: Felfoghatatlan botrány az M1 híradósának temetésén

ELSZABADULTAK AZ INDULATOK: Felfoghatatlan botrány az M1 híradósának temetésén

?️ Megrendítő búcsú Kiskunfélegyházán: csendben temették el Kontra Györgyöt1. Szűk körű, méltóságteljes búcsú a...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 20:51

Krausz Gábor távozik a Séfek Séféből.⬇️ RÉSZLETEK ⬇️

Krausz Gábor távozik a Séfek Séféből.⬇️ RÉSZLETEK ⬇️

Feszült kezdés, megosztó versenyzők: forrnak az indulatok A Séfek séfe hetedik évadában A A Séfek séfe hetedik évada...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 18:24

Óriási a baj ! Dobrev Klára félelmetes dolgot leplezett le a Fidesz kampányában (videóval)

Óriási a baj ! Dobrev Klára félelmetes dolgot leplezett le a Fidesz kampányában (videóval)

Baj van! Dobrev Klára félelmetes dolgot leplezett le a Fidesz kampányában (videóval)Éles hangvételű videóval...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 16:56

Zalatnay Sarolta elsírta magát az első nyugdíja láttán

Zalatnay Sarolta elsírta magát az első nyugdíja láttán

 Zalatnay SaroltaNagy a baj, alig 70 ezerből képtelenség megélni! – A 78 éves Zalatnay Sarolta mindent...

Hirdetés
Hirdetés