A lányom teljesen kiakadt: azt hitte, új szőnyeget vettem, pedig csak ezzel az új módszerrel tisztítottam ki:

Hirdetés
A lányom teljesen kiakadt: azt hitte, új szőnyeget vettem, pedig csak ezzel az új módszerrel tisztítottam ki:
Hirdetés

A szép, tiszta, új vagy új hatású hatású szőnyegek a lakás, a szoba díszei. /Azonban szinte semmi sem koszolódik könnyebben, mint éppen ezek a textíliák\: sajnos magukba gyűjtik az összes szennyeződést és port, így megfelelő megoldások kellenek ahhoz, hogy eredeti fényében tarthassuk őket\./

Hirdetés

Szőnyeget takarítani senki sem szeret, mert nagy felületű, nehezen száradó textíliáról van szó. Persze elvihetjük a szőnyeget tisztítóba, de az egy rakás pénzbe kerül. Léteznek viszont olyan megoldások, amelyekkel a szőnyegtisztítás gyerekjáték.

Lássunk egy jó kis házi megoldást: egy csőrös pohárban elkeverünk egy evőkanál mosószert, egy evőkanál szódabikarbónával és egyharmad üveg fehér ecettel.

Hirdetés
Ezután átöntjük a keveréket egy szórófejes spréflakonba, és a még fennmaradó tartalmat kitöltjük forró vízzel.

Az oldatot rázzuk fel, majd után tegyünk egy próbát a szőnyegünk egy rejtettebb részén, hogy ellenőrizhessük, az oldatunk nem tesz-e kárt a textíliában. Várjunk 10 percet. Ha itt “rendben vagyunk”, a szőnyeg teljes felületét lekezeljük a házi szerünkkel, és 10 percen keresztül állni hagyjuk.

Hirdetés

Ha letelt a 10 perc, egy szőnyegkefével végigmegyünk a teljes szőnyegen. Ezután fogunk egy ruhát, meleg ecetes vízbe mártjuk, és a kicsavart ruhával áttöröljük a szőnyeget.

Ezután már csak meg kell száradnia, és láthatóvá válik, hogy sokkal tisztább és ragyogóbb, mint valaha! Az ecet kihozza a szőnyeg színeit, így a fakulás is a múlté!

Hasznos volt? Akkor ne felejtsd el megosztani, hogy barátaid és ismerőseid is kipróbálhassák!

2021. augusztus 21. (szombat), 09:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés