A magasabb infláció miatt újabb emelés várható a nyugdíjaknál

Hirdetés
A magasabb infláció miatt újabb emelés várható a nyugdíjaknál
Hirdetés

 .

A magasabb infláció miatt újabb emelés várható a nyugdíjaknál – már megvannak a lehetséges összegek is.

A 2025-ös év meglepetést tartogathat a nyugdíjasok számára: pótlólagos nyugdíjemelés jöhet novemberben – írja Farkas András nyugdíjszakértő legfrissebb hírlevelében.

Az idei évben januárban 3,2%-kal emelkedtek a nyugdíjak, ennyivel számolt ugyanis az állami költségvetés a 2025-ös inflációt illetően. Azonban a valóság másként alakul: a KSH legfrissebb adatai szerint a februári infláció már 5,6% volt, és ugyanekkora volt a nyugdíjas fogyasztói árindex is.

Ez azt jelenti, hogy a törvény értelmében nyugdíjkorrekcióra van szükség, ha a januártól augusztusig tartó időszakban a tényleges infláció meghaladja az év elején tervezett 3,2%-ot. Márpedig erre most komoly esély mutatkozik.

Farkas András szerint kétféle forgatókönyv valósulhat meg:

1️⃣ Ha az éves infláció 4% körül alakul.

/➡️ Ez 0,8 százalékpontos különbséget jelentene a januári emeléshez képest\./

Hirdetés
➡️ Ebben az esetben egyszeri összegű korrekció történne novemberben, amely az egész évre és a 13. havi nyugdíjra vonatkozna.➡️ A jelenlegi átlagnyugdíj (242 000 Ft) esetén ez 25 170 forintos egyszeri kifizetést jelentene.

2️⃣ Ha az infláció eléri az 5%-ot.

➡️ Ez már 1,8 százalékpontos eltérést jelent a januári emeléshez képest.➡️ Ilyenkor visszamenőleges nyugdíjemelés történik:

Mi történik ezután?.

Mindkét esetben a 2026 januárjában esedékes nyugdíjemelést már az emelt összeg alapján számolják. Ez azt jelenti, hogy a jövő évi inflációhoz igazított emelés már a korrekcióval megnövelt nyugdíjra épül majd, így a mostani pótlólagos emelés hosszú távon is beépül a nyugdíjakba.

Mit jelent ez a nyugdíjasoknak?.

A számítások alapján akár több tízezer forint plusz érkezhet novemberben, az éves infláció alakulásától függően. A végleges döntést a nyári és őszi inflációs adatok határozzák majd meg, így a nyugdíjasoknak érdemes figyelemmel kísérni a KSH jelentéseit.

Ahogy Farkas András fogalmazott:

Hirdetés

„A korrekciós nyugdíjemelés nem könyöradomány – ez jár. A törvény garantálja, hogy a nyugdíjak megőrizzék vásárlóértéküket.”

2025. május 22. (csütörtök), 07:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57
Hirdetés

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 09:19

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nem kismiska, ami ideér! Kiadták a nagy áprilisi időjárás-előrejelzést, és tényleg nagy fordulat jöhetA márciusi,...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:44

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Tragédia Oroszországban: a telefon és a közösségi média miatt támadt rá édesanyjára egy 13 éves lány – az anyát már nem...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:24

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével  Kitüntették Nemcsák Károlyt:...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 07:14

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél...

Hirdetés
Hirdetés