A menyasszony az oltár felé indul, amikor az édesapja int, hogy álljon meg. A násznép szeme kikerekedik attól, amit ezután láthatnak:

Hirdetés

Az esküvő életünk meghatározó napja, nagy-nagy örömmel készülünk rá, és már előre eltervezünk mindent. /Természetesen az esküvőn ajándékot is szokás adni, azonban a legszebb ajándékok a másokkal közösen megélt pillanatok, nem pedig a tárgyak\./
Hirdetés

A menyasszony apja jó ideje nem tudott már felelni a tolószékből, és nem tudott önállóan járni. A fiatal nő ezért nem is remélhette, hogy az édesapja kíséri majd őt az oltárhoz, ahogyan szokás.

Az apa azonban komoly meglepetéssel készült: hosszú hónapok kemény munkájával, gyógytornász és más szakemberek segítségével megerősödött annyira, hogy képes legyen felkelni a tolószékből, és mind a boldog menyasszony, mind pedig a násznép hatalmas meglepetésére, saját lábán az oltárhoz kísérni a leányát.

Hirdetés

Nézd meg velünk a videót, és legyél tanulja ezeknek a megható pillanatoknak:

Meghatónak találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani, hogy minél többen megnézhessék!

2022. július 11. (hétfő), 13:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 12:35
Hirdetés

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Baleset miatt mindkét irányban torlódik az M1-es Bicske és Herceghalom közöttKét személyautó ütközött össze az M1-es...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 11:51

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanatEgészen más hangulatú...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 08:17

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt dr. Martinkó István, Soltszentimre és Kiskőrös ismert háziorvosaSúlyos betegséget követően elhunyt dr. Martinkó...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 07:36

Most jött a rossz hír Moszkvából: rendkívüli üzenetet küldtek a magyaroknak!

Most jött a rossz hír Moszkvából: rendkívüli üzenetet küldtek a magyaroknak!

Tíz orosz diplomatát küldött haza Magyarország – Moszkva most a magyaroknak üzentMagyarország tíz orosz diplomatát...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 06:55

Elvettek Orbán gyöngyszemét csodaszép luxuspalotát. Ruff Bálint megtette !Mutatjuk :

Elvettek Orbán gyöngyszemét csodaszép luxuspalotát. Ruff Bálint megtette !Mutatjuk :

Ruff Bálint lecserélte a brüsszeli Magyar Ház felügyeletét – milliárdos Orbán-kori beruházás került új ellenőrzés...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 06:18

1 perce érkezett! Megrendítő hírre ébredtünk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Megrendítő hírre ébredtünk – nagy név távozott közülünk!

 Negyven év egy iskolában: különleges emlékkönyv őrzi a siklósi Táncsics történetétBakóné Aradi Éva életének jelentős...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 19:07

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

Putyin eddig nem ismert unokájáról írt egy oknyomozó portál – Igor Zelenszkij lehet az édesapjaVlagyimir Putyin orosz...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 18:15

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

Magyar Péter szerint a pápa meglepődött a politikai életútján – erről beszéltek a VatikánbanMagyar Péter beszámolója...

Hirdetés
Hirdetés