„A sötét éj hamarosan véget ér, mi pedig eltapossuk Európát Allah akarata szerint” (érdemes elolvasni)

Hirdetés
„A sötét éj hamarosan véget ér, mi pedig eltapossuk Európát Allah akarata szerint” (érdemes elolvasni)
Hirdetés

Itt mindenki úgy tudja, hogy az iszlámot támadjátok, és bántjátok a menekülteket. Ők persze nem ismerik a magyarokat – mondta a palesztin Shadi Oudeh, aki kiválóan beszél magyarul, Debrecenben járt egyetemre. /A Betlehemben élő fogtechnikust azért kerestük fel, hogy megkérdezzük\: mit gondolnak a pleszetinok, mit ír az arab sajtó az migránsválságról, a magyar álláspontról\./

Hirdetés
Shadi ugyanakkor megerősítette: nem az igazi menekültek özönlenek Európába és sok köztük a gyanús alak. Szerinte a magyaroknak joga van megvédeniük az országukat, s nagyon furcsa Merkel álláspontja, mert ugyanazt mondja, “mint az az őrült ember az Al-Aksza mecsetben. Hogy fel kell csinálni Európát.”

„A sötét éj hamarosan véget ér, mi pedig eltapossuk Európát Allah akarata szerint” – borzolta az európai olvasók kedélyét nemrégiben egy prédikációjában a jeruzsálemi Al-Aksza mecset imámja. A Magyarországon tanult, palesztin fogtechnikust, Shadi Oudehet mobiltelefonján Betlehemben, éppen citromszüretelés közben érte el a PestiSrácok.

Hirdetés
hu. Arról érdeklődtünk, valósak-e Európa félelmei? Valóban eltipor minket az ifjú muszlim közösség az eljövendő kalifátus jegyében? Shadi-tól arra is választ kaptunk, mit is jelent muszlimnak lenni, hogy pokolra jut, aki molesztálja a nőket, és hogy Orbánt a hétköznapi ember nem érti meg.

A jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben nemrégiben arról prédikált egy imám, hogy az európai kalifátus megvalósulásának jegyében a muszlim bevándorlóknak sok gyereket kel csinálniuk, akár az európai nőket is igénybe véve, hogy aztán eltapossák az elöregedett Európát. Valóban kell tartanunk az Al-Aksza mecsetben elhangzott beszéd miatt?

Aki az Al-Aksza mecsetben beszélt, az egy szar alak. Az nem szentbeszéd volt, csak mondta, ami belé szorult. Olyan primitíven beszélni, hogy fel kell csinálni az európai asszonyokat?!? Hogy fel kell csinálni Európát?!? Azokat a szavakat nem Allah adta a szájába. Számomra a legfurcsább, hogy Merkel ugyanazt mondja, mint az az ember a mecsetben. Hogy Európa öreg, hogy „fel kell csinálni Európát”.

Hirdetés
Mérges vagyok emiatt Merkelre. Miért nem jó munkás neki a német, vagy a román? Miért nem keres munkaerőt az EU-n belül? És miért nem arról beszél, hogy ha vége a háborúnak, mindenki mehet szépen haza.

Ahogy hallom, ön nem egy mai értelemben vett gazdasági bevándorló. Hogyan került kapcsolatba Magyarországgal?

Én, mint önköltséges hallgató kerültem Magyarországra. Nem oda készültem, Ausztriába szerettem volna menni, az apai nagybátyám ott volt orvos. De valami papírok miatt végül nem mehettem ki. Akkor nagybátyám azt mondta, miért nem tanulok Debrecenben. Ott volt angol nyelven orvosképzés. Két évig jártam oda, közben megtanultam magyarul is. Aztán Kaposvárra kerültem. Mikor leállamvizsgáztam, hazamentem, de nem volt sem házam, sem semmim. Így mikor megházasodtam, visszajöttem a feleségemmel Magyarországra, mert itt már biztosabb egzisztenciám volt.

A kaposvári házunkkal szemben lakott egy néni.

Hirdetés
Mindig azt figyelte, mikor lopom el a tyúkjait. Aztán miután megismert bennünket odaadta a feleségemnek az egész havi nyugdíját, mert tudta, hogy nincs rendes gáztűzhelyünk. Amikor a feleségem terhes lett, a szomszédunk mindig csomagolt össze gyümölcsöt egy kosárba. Na, ilyenek vagytok ti magyarok, hogy először féltek az idegenektől, utána meg nagyon rendesek tudtok lenni. Szeretem a magyarokat, és ha maradtam volna, úgy éltem volna, mint a magyarok. Azt tanultam meg, hogy be kell tartani az ország törvényeit. A külföldön élő bevándorlók, a muszlimok is könnyebben boldogulnának, jobb sorsuk lenne.

Mi itt Európában nehezen tudunk különbséget tenni bevándorló és menekült között. Viszont tartunk a terrorcselekményektől. Jogosak a félelmeink?

Akik most Európába mennek, azok között sok harcos van. Teljesen jogos a félelem, mert többségében a férfiak, fiatal férfiak jöttek el, nem a családok, az asszonyok meg a gyerekek.

Hirdetés
Ez eleve gyanús. Amikor én mentem Magyarországra, vízum kellett, és mindenféle okmány. Most ezt nem veszik figyelembe, holott teljesen logikus, ezt kellene csinálni.

NEM IGAZI MENEKÜLTEK

Ennyire fontos a regisztráció?

Akik Szíriát úgy tönkretették, azok most együtt cigarettáznak a Keletiben, és hidd el, ők több rosszat fognak csinálni, minthogy összepiszkítják a vonatot. Ha én menekült lennék, meghúznám magam, csöndben lennék. Akik hangoskodnak, elégedetlenkednek, azok nem igazi menekültek. Azok a segélyért mennek Európába.

Hogyan tehetnénk különbséget bevándorló és menekült között?

Szerintem egyénenként mindenkit meg kellene vizsgálni, ujjlenyomatot venni tőle, mindent megtudni róla. De a hivatalos szerveknek kellene ezeket a kérdéseket föltenni, erősnek lenni, határozottnak. Nem az újságíróknak. A Keletinél sem lett volna szabad megengedni, hogy üvöltözzenek, kiabáljanak.

Hirdetés
Ezek ugyanúgy fognak mindenhol viselkedni. Európa szabad országok közössége. Nemrég hangoskodtak, szabadságot követeltek a menekültek Svédországban. Svédországban pedig szabadság van, csak nem akárkinek. Nem a szíreknek, hanem a svédeknek. Be kell tartani az ország törvényeit. Akik panaszkodnak, akik csak fejfájást tudnak okozni, azok menjenek haza. Azok nem kellenek.

Fejfájást nem a menekültek okoznak, hanem az iszlám kultúra, amit nem ismernek az európaiak…

Nem lenne szabad támadni az iszlámot. Az iszlám becsületes vallás, nem bántja a más vallásokat. Nekem palesztinként nincs bajom a zsidókkal, csak a szélsőségesekkel, a cionistákkal. Nem lenne szabad az egész iszlámot felelőssé tenni, mert vannak ilyen állatok, holott ez nem igaz az egész iszlámra. Akik nem tartják be az európai törvényeket, akik nem tisztelik a nőket, erőszakoskodnak velük, követelőznek, azok nem félnek Istentől. Azt hiszik, Allah nem kéri rajtuk számon, amit csináltak.

Hirdetés
Pedig mind mennek a pokolba, szépen.

Akkor hol van a megoldás?

A politikusoknak különbséget kellene tenni a szélsőségesek és az iszlám egésze között. Amikor egyesek Allahot szidják, vagy az iszlámot emlegetik, az olyan, mintha nálatok az Istent szidnák, és ez sértő és igazságtalan. Amikor Magyarországon laktam,azt láttam, hogy sokan kereszténynek vallják magukat, de nem jártak templomba és nem hittek Istenben. Az nem elég, hogy keresztet hordasz a nyakadban, úgy is kell viselkedni, ahogy azt a vallás előírja. Most, hogy ennyi bevándorló indult Európába, hirtelen mindenki keresztény lett. Pedig nem lenne szabad ebből vallási kérdést csinálni. Nem lenne szabad vallásháborút csinálni, mert azon csak mindenki veszít. Magyarországot Magyarországért, a nemzetedért védd, az teljesen rendben van. Ha az országodat véded, akkor csak az veszíthet, aki megtámadott. Egyenesen, őszintén ki kell állni az országod mellett.

ITT NÁLUNK HARAGSZANAK RÁTOK

Milyen Magyarország megítélése odakint?

Itt nálunk haragszanak rátok. Itt mindenki úgy tudja, hogy az iszlámot támadjátok, és bántjátok a menekülteket. Ők persze nem ismerik a magyarokat úgy, mint én. Nem olvassák a magyar híreket, nem értik, mit nyilatkoznak a politikusok. Ezért szerintem világosan és egyértelműen kellene beszélni: mi történik egy menekülttel, mi történik a határokon, ki jöhet, és hogyan? Láttam azt a videót, amin az az állat a sínekre rántotta a feleségét, meg a kicsi gyerekét. Megmondom őszintén, én lelőttem volna ott a helyszínen, aki így viselkedik. A magyar rendőrök nem csináltak semmit, a fotók mégis teljesen mást mutatnak. A sajtó a fehéret feketeként mutatta be, és fordítva.

NEM ÉRTEM A MAGYAR ELLENZÉKET

Akkor a sajtó mutatja be rosszul, és Magyarország a helyes úton jár?

Én leginkább a magyar ellenzéket nem értem. A bevándorlás nem politikai kérdés. A politikához az adó tartozik, vagy a gazdaság. Ez nemzeti kérdés. Itt egy álláspontra kell helyezkednie a politikusaitoknak, az ország érdekében. Orbán Viktort szerintem egy hétköznapi ember nem érti meg, pedig ő jobban látja az egészet. Én teljesen egyetértek azzal, amit mond. A kerítéssel is egyetértek. Igaza van abban is, hogy ezek nem menekültek, és hogy meg kell védeni az országot és Európát. De az iszlámot nem kellene ebbe belekeverni.

forrás: pestisracok.hu

2016. július 24. (vasárnap), 11:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02
Hirdetés

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Hirdetés