Újabb bizonyíték! A migránsáradat nem magától jön!

Hirdetés
Újabb bizonyíték! A migránsáradat nem magától jön!
Hirdetés

/A menekültáradat nem véletlen, gazdasági és politikai csoportok érdekeit szolgálja, a nyilvánosság érdeke viszont az, hogy belássanak a kulisszák mögé – mondta el Udo Ulfkotte A menekültipar című új könyve bemutatóján, pénteken a 23\./

Hirdetés
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A szerző előadásában hangsúlyozta: a menekültáradat nem véletlen, a táborok lakóit évtizedek óta arra biztatják, hogy induljanak Európába. Mint mondta, a média úgy állítja be, mintha mindenki a háború elől menekülne, pedig sok esetben nem erről van szó. A menekültipar cégszerű szervezet, amelyben sokan, sokat keresnek.

Hirdetés
Nem az a kérdés, hogy a menekültek jók vagy rosszak, hanem hogy kik keresnek rajtuk olyan sokat az embercsempészeken kívül – fűzte hozzá Udo Ulfkotte.

Szerinte ilyen például a gyógyszeripar, melynek egyes számítások szerint a 2015-ben Európába érkezett egymillió migráns 13 milliárd eurós profitot hoz. De nemcsak gazdasági érdek a migránsáradat, milliárdosok, mint például Soros György, nagyhatalmak, mint például az Egyesült Államok és egyes politikai erők érdeke is.

Hirdetés
Ez az elit a saját érdekeit követi, nem az emberekét – fejtegette a német újságíró. A menekültáradathoz vezető konfliktusokat nem egyszer azért provokálják ki, hogy gyengítsék Európát – tette hozzá.

A nyilvánosság érdeke éppen az, hogy betekintsen ezekbe a tabutémákba – hangsúlyozta Udo Ulfkotte, akinek tavaly is napvilágot látott magyarul egy kötete, a Megvásárolt újságírók, amely a nyugati média működéséről szól. Udo Ulfkotte kötetei Magyarországon a Patmos Records kiadó gondozásában jelentek meg.

Hirdetés

forrás: pestisracok.hu

2016. július 24. (vasárnap), 11:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02
Hirdetés

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Hirdetés