A színház jelentette be a szörnyű hírt

Hirdetés
A színház jelentette be a szörnyű hírt
Hirdetés

Nagyon fontos kollégát, barátot veszítettek el a budapesti Katona József Színház tagjai. Erőss Tamástól búcsúznak, aki a teátrum alapítása óta segíti a munkát színpadmestereként.

/“Újabb kollégánktól, barátunktól kell búcsúznunk\./

Hirdetés
Fájdalommal tudatjuk, hogy meghalt Erőss Tamás, aki színházunk alapításától kezdve egészen 2006-os nyugdíjba vonulásáig, azaz 23 éven át, először a Katona, majd a Kamra színpadmestereként dolgozott.
Hirdetés
Erőt, fáradságot nem kímélve végezte hivatását, figyelő szemét mindig rajta tartva a Katona műszaki munkatársain.

Csak akkor ment nyugdíjba, amikor már biztosítottnak látta munkakörében a következő generációt.2002-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, ő volt az első állami kitüntetésben részesülő színházi műszaki dolgozó. Emlékét szeretettel őrizzük” – búcsúzott színháza a szeretett kollégától.

2022. október 05. (szerda), 09:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 13:41
Hirdetés

Durván Megroggyant Mészáros Lőrinc birodalma a szakértő szerint!

Durván Megroggyant Mészáros Lőrinc birodalma a szakértő szerint!

Mészáros elveszítheti a gazdaglista első helyét – Szakonyi szerint több pillér is meggyengültA 100 leggazdagabb című...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 12:35

Kamera felvett mindent! Furcsa dolgott vettek észre ma a Tisza képviselőkön a Parlamentben, kiderült mi az oka

Kamera felvett mindent! Furcsa dolgott vettek észre ma a Tisza képviselőkön a Parlamentben, kiderült mi az oka

Rózsaszínben jelentek meg a TISZA képviselői: az emlőrákszűrésre hívták fel a figyelmetRózsaszín ruhával és szalaggal...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 08:31

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! hármas karambol az autópályán - Közel10km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 10kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! hármas karambol az autópályán - Közel10km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 10kilométeres.

Közlekedési káosz az autópályákon: hármas karambol az M5-ösön, 10 kilométeres dugó az M0-son – akár egyórás késés is...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 08:12

Mindenki figyelem! Megjött a Nagy, éves horoszkóp 2027-re: ez a három csillag jegy lesz az év igazi nyertese, az égiek kegyeltje, akire rá mosolyog a szerencse minden pillanatban: ? Cikk a hozzászólásoknál!

? Mindenki figyelem! Megérkezett a Nagy Éves Horoszkóp 2027-re! Három csillagjegynek különösen nagy fordulatot ígér az...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 07:27

Fájdalmas hír érkezett: ? Összeomlott a Parlament! Holtan találták a népszerű magyar politikust, sokak nagy kedvencét:

Fájdalmas hír érkezett: ? Összeomlott a Parlament! Holtan találták a népszerű magyar politikust, sokak nagy kedvencét:

Tragikus véget ért a keresés: holtan találták meg Belsősárd korábbi polgármesterétTöbb mint egy hónapon át keresték...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 06:34

Itt vannak Orbán kormány legsötétebb titkos ügyei!Oknyomozó újságíró borítot mindent:

Itt vannak Orbán kormány legsötétebb titkos ügyei!Oknyomozó újságíró borítot mindent:

Panyi Szabolcs feltáratlan Orbán-kori titkokról írt: szerinte hamarosan változhat a helyzetPanyi Szabolcs oknyomozó...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 05:19

Meghalt Bánóczi Zoltán

Meghalt Bánóczi Zoltán

Fájdalmas búcsú: 58 évesen meghalt az RTL Klub és a TV2 sorozataiból ismert magyar színészSzomorú hír érkezett a magyar...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 04:59

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az RTL Klub sztárja! - nyugodjék békében!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az RTL Klub sztárja! - nyugodjék békében!

Gyászolnak a Barátok közt rajongói: 58 évesen meghalt Bánóczi Zoltán, a népszerű magyar sorozatok színésze58 éves...

Hirdetés
Hirdetés