“A tanév vége felé előszeretettel pakolgatják ki a szülők a selyemblúzba bújtatott gyermek és a kitűnő bizonyítvány képét a közösségi oldalakra./Ha a bizi csak kettes meg hármas, akkor a bizis fotó lemarad, csak a kölköt látni\-jó esetben\- és a nagyit, meg a rokonokat, meg néhány megfáradt tanerőt\./
Elmondom, mit gondolok erről.
Kedves anyukák!
Bátran jöhetnek azok a képek, ahol a gyerek bőg, ideges, ragyás, vagy szívesen nézegetnénk intőket, egyeseket, figyelmeztetőket is, hiszen a jó anyuka nem csak akkor büszke, ha az utód versenyeket nyer, díjakat zsebel be, vagy osztályelső, hanem akkor is repes a szíve, ha a gyerek, teljesítménytől és társadalmi megítéléstől függetlenül, pusztán csak LÉTEZIK.
Aki nem hiszi, járjon utána, cserébe megmutatom a középiskolai eredményeim egy részét, potom 6 darab elégséges osztályzattal.
Oszt láss csodát, mégis vittem valamire…
Éljenek a gyerekek, akik kirúgják focilabdával a tornaterem ablakát, kilógnak éjjel cigizni és szakadt farmert húznak egy temetésre.
Hiszek a lázadásban és nem hiszek az elvárásban.
B*ssza meg magát az a rendszer, amely pszichopata versenylovakat akar kitermelni magából!
Nem az vagy, amit az iskola és a jegyeid mutatnak rólad. Nem az a gyerek ér valamit, aki teljesít, hanem az, aki egészséges pszichével tud belépni a felnőttkorba.
Köszönöm a figyelmet.”
