A tanár az egész osztály előtt porig alázta a kisfiút a bizonyítványa miatt .Amit az édesanya tett az felrobbantotta a netet.

Hirdetés
A tanár az egész osztály előtt porig alázta a kisfiút a bizonyítványa miatt .Amit az édesanya tett az felrobbantotta a netet.
Hirdetés






Aláírtam a gyerekem bizonyítványát, de nem néztem meg


Ma a gyerek hazahozta a bizonyítványát és úgy adta át, hogy az osztályfőnök azt mondta, nem szép a bizi, benne sokkal több van és anya egészen biztosan szomorú lesz.




/Én, az anya, aki a tanárnő szerint egészen biztosan szomorú leszek, szomorú is lettem … attól, hogy a gyerekem ezt a félmondatot kapta útravalóul a bizonyítvány mellé, de elsősorban rém dühös a tanárra\./
Hirdetés
Szerencsétlen kisfiúnak remegett a keze, pedig a bizonyítványában hármasnál rosszabb jegy nincs. Mégis, úgy járult elém, félholtra halványodott ábrázattal, mint aki legalább is kivégzőosztag elé igyekezne.
Hirdetés




Átvettem a bizonyítványt, fellapoztam az adott oldalt, aláírtam ott, ahol kell, majd mosolyogva visszaadtam a gyereknek, rakja csak vissza a táskába. Perdültem egyet és felhívtam a figyelmét, hogy vettem almát, ha kér, van a konyhában.




– De hát a jegyek, anya – kezdte el a fiam és én azt mondtam neki:


– A jegyek nem érdekelnek. A jegyek csupán számok. Nincsenek azok a számok mögött olyan dolgok, amik igazán számítanak.
Hirdetés




Mert nincs bennük:




– Annak a matekházinak az élménye, amikor először én törtem a fejem, majd apa agya sült be, majd a könyvelőmet rimánkodtam fel, hogy segítsen. Mind elvéreztünk. Végül erős könyörgések után este kilenckor egy pécsi, volt matektanárnő barátnőmet sikerült odáig nyegtetnem, hogy oldja már meg az ötödikes matekot.




– Az a rohadt két hét, amikor minden áldott este a Kőmíves Kelement magoltuk, mert eredeti, míves magyar nyelvezetében kellett megtanulni az egészet.
Hirdetés




– Az a sírógörcs, ami egy angol vers tanulását övezte. Amit itthon csutak elmondott, az iskolában pedig belesült. Majd itthon újra elmondta tökéletesen, másnap javított úgy, hogy az éjszakát az idegtől egy csomó mindennel töltötte, de alvással nem. És ez így hármast ért, mert az első egyes után a javítás már ötös lett.




Benne van viszont:




– Az a szerencsétlen egyes, amit arra kapott a gyerek, mert valamelyik tanórán nem találta meg a radírját.




– Az a hármas, ami egy három hetes betegszünetet követő első tanórán felelésből jött, miközben a fél osztály a gyereknek súgott és a többiek sem értették, miért pont ő felel.
Hirdetés




– Az az őskövület hülyeség, hogy jegyet kell adni rajzra vagy énekre, miközben a gyerek maximum fekete varjút képes rajzolni alagútban, vagy tökéletes, gömb formájú fejet két bogyó szemmel. A hangjáról meg jobb, ha nem is beszélünk, mert még a végén reményeket táplál majd, hogy jelentkezzen az X-faktorba, mint elrettentő példa.




Lényeg a lényeg: aláírtam a gyerekem bizonyítványát, majd megölelgettem őt, tök pozitívan közöltem vele , amúgy meg szeretem őt.
Hirdetés
Ja, és szomorú……az nem vagyok miatta.


Forrás:internet






































2021. június 18. (péntek), 20:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49
Hirdetés

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:17

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:44

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Hirdetés
Hirdetés