A tanár az egész osztály előtt porig alázta a kisfiút, mert az anyukája takarítónő. Az osztálytalálkozón olyan mélyütést kap, hogy beléfagy a szó:

Hirdetés
A tanár az egész osztály előtt porig alázta a kisfiút, mert az anyukája takarítónő. Az osztálytalálkozón olyan mélyütést kap, hogy beléfagy a szó:
Hirdetés

Annak idején volt egy osztálytársam, Misi, aki közepes tanuló volt, egy tárgyat azonban különösen szeretett: a matekot. Néhány versenyen első és második helyet is elért. /A családja szegényesen, de méltósággal élt\: az anyukája volt az iskolai takarítónő, aki minden nap keményen dolgozott\./

Hirdetés
Sokszor Misi segített neki az órák után, mit sem törődve azzal, hogy osztálytársai először csúfolták emiatt. Később megszokták, és elfogadták ezt.

Ica néni, a biológia tanárnőnk azonban, láthatóan nálunk sokkal többet foglalkozott ezekkel az ún.

Hirdetés
társadalmi különbségekkel. Misit, mivel az anyukája nem volt úgynevezett magas társadalmi státuszban, nem sokra becsülte, és elmondta neki, hogy szerinte semmi sem sikerül majd neki, és a társadalom szégyene lesz! Az egész osztály előtt ráripakodott, hogy egy takarítónő fia sose lesz vezérigazgató, az igazgató fia pedig nem “süllyed le” soha az ő szintjére.

Szegény Misi nem volt abban a helyzetben, hogy bármit visszaszóljon a tanárnőnek….

Hirdetés
Azonban nemrégiben, a 20 éves osztálytalálkozónkon Ilona néni csúnyán megszégyenült:

Bár csúnya öregasszony lett, a hozzáállása mit sem változott, egyenként, gonosz hangsúllyal megkérdezgette tőlünk, hogy ki mivel foglalkozik. Mikor Misihez ért, megkérdezte tőle is:

– Misi, ugye nem padlót mosol?

– Nem – felelte Misi – házakat építek.

– Segédmunkás vagy? – kérdezte Ilona néni.

Hirdetés

– Van egy építkezési vállalkozásom, én vagyok az igazgató – felelte Misi.

Ilona néni belesápadt, és nyilvánvaló volt, hogy beléfagyott a szó, nem tudott semmit sem mondani. Ráadásul Misi nagylelkűen viselkedett, és az osztálytalálkozó után megkérte a sofőrjét, hogy vigye haza a tanárnőt.

Látható tehát, hogy tényleg igaz az, az idő mindenkit oda tesz, ahová való: minden királyt a trónjára, és minden bohócot a saját cirkuszába! Nem az ún. társadalmi státusz számít, hanem a kitartás. Neked mi a véleményed?

2021. október 28. (csütörtök), 20:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29
Hirdetés

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Hirdetés
Hirdetés