A tudomány szerint egy szigorú anya gyerekéből nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt!

Hirdetés
A tudomány szerint egy szigorú anya gyerekéből nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt!
Hirdetés

Mindig vita tárgyát képezi, még a szakemberek között is, hogy a szülőknek mennyire kell szigorúan nevelniük a gyereküket. /Most azonban egy tudományos megközelítés szerint a szigorúbb szülők gyerekeiből válhatnak nagyobb eséllyel sikeres felnőttek, ezért lehet, hogy érdemesebb kissé szorosabban fogni azt a bizonyos gyeplőt\./

Hirdetés

Az erről szóló tanulmányt 2015-ben az Institute for Social and Economic Research készítette, amelynek vezetője Ericka Rascon-Ramirez professzor volt, aki a Middlesex University munkatársa.

A kutatás 2004 és 2010 között, 15,500 iskoláslány bevonásával készült, akik életkora 13 és 14 év között volt.

Hirdetés

A szakértők azt derítették ki, hogy a szigorúbban nevelt lányok önbizalma magasabb, és érzelmileg is érettebbek voltak, sőt közülük 4 százalékkal kevesebb esély mutatkozott arra, hogy korán teherbe essenek, mivel eleve felkészültebbnek mutatkoztak a nem kívánt terhesség elkerülése témában. Emellett a szigorúbb szülők lányai nagyobb eséllyel fejezték be az iskolát, mentek egyetemre, utána pedig helyezkedtek el egy jól fizető munkahelyen.

A kutatások azt igazolták, hogy a szigorúbb nevelésnek igenis van hatása a gyerek fejlődése szempontjából. A szakértők megállapították, hogy egy bizonyos fokú szigorúság esetén a gyerekből valóban nagyobb eséllyel válik sikeres felnőtt.

Philippa Perry pszichoterapeuta szerint a gyereknevelés során elengedhetetlen, hogy legyenek szabályok. Ha ezek a szabályok szigorúak, megtörténhet, hogy a gyerek, aki kihágást követ el, hazudni fog, hogy megússza a büntetést, de a szülőnek mindig az egyensúlyra kell törekednie, hogy a gyerek tudja, hogy amit tesz, annak következményei lesznek.

Az viszont fontos, hogy a nevelésnek nem szabad a félelemre épülnie, a szülőnek meg kell szilárdítani a tekintélyét, de ezt kommunikációval, empátiával, következetességgel és szeretettel kell elérnie.

Az a szülő, aki a nevelését a félelemre épít, ilyen következményekkel számolhat:

A nevelés során a szülőknek inkább tanítaniuk kell a gyereküket, a gyerek a legjobban a szüleitől tanul. Törődéssel, szeretettel és odafigyeléssel minden gyermekből sikeres felnőtt lehet.

Hirdetés

Forrás: filantropikum.com

2019. április 24. (szerda), 16:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés