A villamoson utaztunk a 8 éves kisfiammal Balázzsal, amikor hirtelen elkiáltotta magát! Odanéztem és akkor láttam, hogy épp…

Hirdetés
A villamoson utaztunk a 8 éves kisfiammal Balázzsal, amikor hirtelen elkiáltotta magát! Odanéztem és akkor láttam, hogy épp…
Hirdetés

A villamoson utaztunk a 8 éves kisfiammal Balázzsal, amikor hirtelen elkiáltotta magát: – ” Hé, az az anyáé! – Odanéztem és akkor láttam, hogy épp…

/A Mester utcai megállónál szálltunk fel a villamosra\./

Hirdetés
Leültünk. Én az ablakhoz, a táskámat magam mellé tettem, a fiam pedig… Még most is a hatása alatt vagyok annak, amit ma éltem át a nyolc éves kisfiammal, a 6-os villamoson! A Mester utcai megállónál szálltunk fel a villamosra. Leültünk. Én az ablakhoz, a táskámat magam mellé tettem, a fiam pedig velem szemben.
Hirdetés
Már majdnem a Boráros téri megállóhoz értünk, én éppen kifele nézelődtem, kicsit el is méláztam (bambultam), amikor meghallottam, hogy a gyermekem hangosan így szól: ” Hé, az az anyáé! “

Hirtelen odanéztem és azt látom, hogy a gyermekem éppen a pénztárcámat próbálja kirángatni egy tolvaj kezéből! A fiam észrevette a lopást! A fiatal (18-20 évesnél nem hiszem, hogy több lehetett) tolvaj efféle ellenállásra nem számíthatott, mert ezen annyira meglepődött, hogy elengedte a pénztárcát, leugrott a villamosról és elszaladt! Én a döbbenettől és az ijedtségtől nem jutottam szóhoz! Magamhoz rántottam a gyermekemet és sírásban törtem ki.

Hirdetés
A fiam átnyújtotta a tárcám és így szólt – Tessék anya, ez a tied!

Én még most is teljesen a hatása alatt vagyok a történteknek. Hazaértünk és elmondtam, hogy amit tett nagyon bátor dolog volt, de még egyszer ne csináljon ilyet, mert nagyon veszélyes! Erre ő ennyit kérdezett – Akkor én egy hős vagyok?

Sírva ismét magamhoz öleltem és mondtam neki, hogy – Igen! Te vagy az én kis Hősöm!

Köszönöm, hogy elolvastad: Veronika és az ő kis hőse Balázs!

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg másokkal is!  Köszönjük!

2020. augusztus 05. (szerda), 22:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14
Hirdetés

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Hirdetés