Ágoston László olyan pszichológiai jellemzést írt Orbánról, amit 2 óra alatt közel 3 ezren kedveltek

Hirdetés

Olvastam a miniszterelnök írását. És őszintén megsajnáltam.

/Egy méltóságát vesztett, önmagát győzködni próbáló, a saját elkövetett tettei elől menekülő embert láttam egy gyönyörűen lakkozott íróasztal fölött görnyedni az éjszakában\./

Hirdetés
 
Az éjszakában, amit ő maga teremtett.

Tudod, a cinizmus és a lekezelés sohasem a magabiztos és erős emberek sajátja. A béka is akkor fújja fel magát, ha fél. 

És ez a szelet vető figura már öt éve is a függöny mögé bújt a Parlamentben, amikor kérdezték volna.

Hirdetés
Menekül az újságírók, sőt, maga az újságírás elől, és meg se próbál egy "Boldog Karácsonyt!"-nál többel előállni. 

Amikor már csak csúfolodni vagy képes az ellenfeleiden, elérted a gyengeséged legalját.

Sajnálom ezt a meggyötört, ideges, összeomlófélben lévő embert. Ő is tudja, amit mi is tudunk: ma még övé a hatalom és a dicsőség, de egy nap ellene fordulnak majd azok a vérebek, akiket most ő uszít.

Hirdetés
 
Ha nem ellene, a gyerekei ellen. Már nem menekülhet. Az ítéletet már milliók szívébe írta be.

Nem lehet könnyű úgy élni, hogy Németh Szilárd, Rogán Antal és Semjén Zsolt szintű emberekkel veszed körül magad. Miközben te magad tehetséges vagy.

Nem lehet könnyű azzal a tudattal élni, hogy már csak azok támogatnak, akik nem értenek vagy akik a cinkosaid.

Amikor ez az ember köp - milyen messze vagyunk egy államférfi színvonalától! -, akkor saját magát találja el.

Hirdetés
Nem csak a kilencvenes évek Orbán Viktorát, de a mait is.

Egy vesztett méltóságú kapzsi király ül a vagyona tetején, és tudja, hogy felfelé tovább már nem vezet út. És tudja, este elalvás előtt érzi ott a bordák között hátul, hogy már régen alkalmatlan. Hogy torzszülöttet hozott világra, és egy nemzet halt bele a születésbe.

Miatta.

De legalábbis az ő bábáskodása mellett.

Hirdetés
Edward király fülébe hallik a walesi lakoma. És vagdalkozik. És őrjöng. 

Kéne neki valaki, aki megöleli, hogy végre kisírhassa magát. Ám olyan, aki nem csak ölni, de ölelni is tud, már rég nem megy a közelébe.

2020. szeptember 22. (kedd), 20:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40
Hirdetés

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!