Áll a balhé az idióta Fidesz-döntés miatt: Tarlós már az óbudai polgármesterre mutogat

Hirdetés
Áll a balhé az idióta Fidesz-döntés miatt: Tarlós már az óbudai polgármesterre mutogat
Hirdetés

Nagy balhé lett a Fidesz háza táján abból az idióta javaslatból, ami a Tarlós vezette Fővárosi Önkormányzat és az Óbudai Önkormányzat anyagában is van, hogy a Szentendrei HÉV-et nevezzék át 5-ös metróra. /A dolog már ott tart, hogy Tarlós elhatárolódik és az óbudai fideszes polgármesterre mutogat\./

Hirdetés

Az Index most szóra bírta az ügyben Tarlós István főpolgármestert is, aki az egész balhét kvázi rátolta a III. kerület fideszes polgármesterére, mint fogalmazott: Bús Balázs, óbudai polgármester kezdeményezte, hogy majd a tervezésnél metróként vegyék figyelembe a szentendrei HÉV-et.

Hirdetés
„De ezt így használni, az közröhej” -tette hozzá

Majd Tarlós „ostobaságnak” és „közröhejnek” nevezte az átnevezés gondolatát. Tarlós arra is kitért, hogy a szentendrei HÉV vonalán amúgy sem hagyományos metróépítést terveztek, csupán egy minimális szakaszon hajtanának végre mélyépítést.

Az egész 5-ös metró balhé kedden robbant ki, az Index szúrta ki, hogy az Óbudát érintő közlekedési fejlesztésekről szóló beszámolóban szerepel többek között a szentendrei HÉV föld alá süllyesztésének terve is, amelyet a főváros 2030-ig szóló közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv tartalmaz.

Hirdetés

Az Óbudai Önkormányzat beszámolójában az is szerepel, hogy a főváros arról is döntött, hogy: „A H5-ös HÉV vonalat, tekintettel annak fontosságára, utasforgalmának nagyságára, 2019. szeptember 1-jétől a Főváros M5-ös metróvonalaként hivatkozza és felkéri a Budapesti Közlekedési Központot a szükséges módosítások átvezetésére.”

Amelyet nehéz nem úgy értelmezni, hogy a fővárosi önkormányzat kezdeményezi a szentendrei HÉV ötös metróvá történő átnevezését.

Hirdetés
Azért csodás, hogy a Fidesz fiúk egymásra mutogatnak, hogyha besülnek az idióta nagy ötleteik.

Forrás: hirhugo.hu

2019. július 19. (péntek), 21:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)
Hirdetés

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:02

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belülSúlyos forgatókönyvről beszéltek a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:52

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes most nem kívánja betölteni a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány elnöki tisztségétForsthoffer Ágnes...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:31

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter kemény üzenetet küldött Hankó Balázsnak a letartóztatás utánMagyar Péter szerint Hankó Balázs nem bújhat...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 08:25

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Magyar Péter kemény üzenete: Hankó Balázsnak és Tuzson Bencének is védőügyvédre lehet szükségeMagyar Péter egyetlen nap...

Hirdetés
Hirdetés