Amit eddig titkoltak,most kiderült!10 perce elmondták az igazságot !Magyarországon védőoltás után 273 ember halt meg a koronavírus-fertőzésben.

Hirdetés
Amit eddig titkoltak,most kiderült!10 perce elmondták az igazságot !Magyarországon védőoltás után 273 ember halt meg a koronavírus-fertőzésben.
Hirdetés

A Magyarország Kormánya Facebook-oldalra feltöltött táblázathoz azt írták:

"Jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen. Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével. Az oltás életet ment."

/A képen a második vakcinát követő fertőzések és halálozási adatokat láthatjuk tavaly 2020\./

Hirdetés
december vége és 2021. április 20. között. A statisztikák azt mutatták, hogy a második védőoltás után 5714 lakos betegedett meg és 273 ember életét követelte a koronavírus-fertőzés.
Hirdetés

A százezer oltottra vetített adatok alapján a két dózissal oltottak 0,4 százaléka betegszik meg, és 0,02 százaléka hal meg.

Az adatokat vakcinánként is közölték. A százezer oltottra jutó megbetegedések száma a Szputnyiknál a legalacsonyabb (95) és az AstraZenecánál a legmagasabb (700). A százezer oltottra jutó halálesetek száma szintén a Szputnyiknál a legalacsonyabb (1), és a Pfizer/BioNTech-nél a legmagasabb (32).

Hirdetés

A Sinopharm oltás után 78 ember halt meg, ami 100 ezer oltottra nézve 16.

AstraZeneca oltás után hat, míg Szputnyik V vakcina után két koronavírussal fertőzött ember hunyt el.

A Pfizer második oltása után bekövetkezett halálesetek számához azonban figyelembe venni, hogy ezt a vakcinát használták a legidősebbek oltására, illetve a krónikus betegséggel rendelkező idősek is javarészt ezt kapták. Nagyban befolyásolja az adatokat, hogy milyen csoportokat oltanak az adott vakcinával, emellett az is, hogy mióta használják.

Hirdetés

2021. április 25. (vasárnap)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50
Hirdetés

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 06:48

Hónapokig kaphatod a fizetésed munka nélkül a nyugdíj előtt: mutatjuk a kiskaput, amiről kevesen tudnak

Hónapokig kaphatod a fizetésed munka nélkül a nyugdíj előtt: mutatjuk a kiskaput, amiről kevesen tudnak

Nyugdíj előtt hónapokig otthon maradhatsz fizetéssel – kevesen ismerik ezt a lehetőségetÍgy működik a sétálóidőA...

Hirdetés
Hirdetés