„Andorral összetartozunk” – Az eljegyzést követően megszólalt Schmuck fiatal menyasszonya

Hirdetés
„Andorral összetartozunk” – Az eljegyzést követően megszólalt Schmuck fiatal menyasszonya
Hirdetés

Budapest ― Első randevújuk helyszínén, egy szálloda kávézójában kérte meg Schmuck Andor (48) 26 évvel fiatalabb szerelme, Eszter (22) kezét.

A pár harminc nap után döntött úgy, jegygyűrűt húznak egymás ujjára.

/– Nagyon boldogok vagyunk, ahogy Eszter mondaná, három méterrel a föld fölött járunk\./

Hirdetés
Mindketten értesítettük a családot az örömhírrel, anyukám megkérdezte, hogy „nem korai-e a dolog.” Mondtam neki, hogy délután 4-re volt megbeszélve a randevú, nem este 7-re – mondta a politikus, akinek menyasszonya egy percig sem gondolkodott, amikor szerelme feltette a nagy kérdést.

– Meglepődtem, érzelmileg abszolút sokkolt a dolog, de azonnal igent mondtam.

Hirdetés
Ez nem is kérdés, hiszen tudom, hogy Andorral összetartozunk – tette hozzá Eszter. A pár rögtön megismerkedésük után össze is költözött, és a legnagyobb harmóniában cáfolnak rá a szerelmüket megkérdőjelező rosszindulatú megjegyzésekre.

Hirdetés

2019. április 13. (szombat), 10:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31
Hirdetés

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:14

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Váratlan örömhír kaptak a magyar nyugdíjasoknak

Kétszer utalnak decemberben: ekkor érkezik az újabb családi pótlék Szokatlan, ám sok család számára kifejezetten...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 12:43

Vörös riasztást adtak ki Moszkvában Bombázzták az orosz fővárost.

Vörös riasztást adtak ki Moszkvában Bombázzták az orosz fővárost.

Tömeges dróntámadás érte Moszkvát, leálltak a járatokMoszkvát a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nagyszabású...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 11:47

Ő volt Ördög Nóra sármos első férje – ezért ment tönkre a házasságuk

Ő volt Ördög Nóra sármos első férje – ezért ment tönkre a házasságuk

Ő volt Ördög Nóra sármos első férje – ezért ment tönkre a házasságukÖrdög Nóra neve mára egyet jelent a profi...

Hirdetés
Hirdetés