Anett két hetet töltött a pokolban, a halálból visszatérve megdöbbentő dolgokról számolt be, aki túlélt egy szörnyű autóbalesetet

Hirdetés

Levágták a lábát, meg akarták ölni, benzint itattak vele. /Hihetetlen történetet osztott meg a nyilvánossággal egy 24 éves budakeszi lány\./
Hirdetés
Anettet, miközben autóbalesete után mesterséges kómában tartották, pokoli látomások gyötörték. A fiatal nő hatalmas akaraterejének köszönhetően felépült, és sikeresen újrakezdte az életét.
Hirdetés

Kis híján belehalt

Anett még 2021-ben szenvedett egy kis híján halálos autóbalesetet, amikor a Balatontól Budakeszire tartott. A szülőházba azonban nem érkezett meg, autójával máig tisztázatlan okokból a szembe jövő sávba került, és egy másik kocsival frontálisan ütközött. 

Kómában tartották

A baleset után két hétig volt élet és halál között, súlyos sérülései miatt mesterséges kómában tartották. Szinte minden csontja eltörött, súlyos fejsérüléseket szenvedett, a lépét ki kellett venni, a máját pedig összevarrni.

Hirdetés

Mindenre emlékszik

Anett elmondta: a balesettel kapcsolatban az összes emléke törlődött, ugyanakkor mindenre emlékszik abból a két hétből, amikor kómában volt. Még ma is, napra pontosan el tudná mondani, melyik nap ki volt bent nála a kórházban.

Hallucinációs világ durva dolgokkal

Ami körülötte történt a kórházi szobában, azt beleszőtte abba a hallucinációs világba, amiben akkor élt.

Hirdetés
Anett a Tények videójában mesélt részletesen a látomásairól és a küzdelmeiről.

Levágták a lábát és benzint itattak vele

A fiatal nő elmondta: pokoli látomásai voltak. Abortusza volt, levágták a lábát, benzint itattak vele és meg akarták ölni. Mindezt átélte, miközben kómában feküdt.

Újrakezdés

A 24 esztendős lány az ébredés után előröl kezdte az életét. A kórházban töltött időszak alatt 20 kilót fogyott, elsorvadtak az izmai.

Hirdetés
Az élete romokban hevert, de élt. A kezdeti pánik után aztán eldöntötte, hogy talpra áll, és mindent megtesz azért, hogy olyan legyen, mint régen.

Visszatérés az edzőterembe

Anettnek a sport is hiányzott, így néhány hét elteltével visszatért az edzőterembe. A mozgás és a tréning mindennapjainak része lett, és annyira sikeres volt ez az időszak, hogy egy országos versenyen, az izomtömeg-növelés kategóriában, 2021-ben a legnagyobb átalakuló díját is elnyerte.

Hirdetés

Folytatta a versenyzést

Az indulásra edzője beszélte rá, és a díj elnyerése után sem állt le: tovább folytatta a kitartó, megalkuvás nélküli munkát, és idén pedig egy inspirációs verseny közönségdíjasa lett.

Nem szabad semmit elfojtani

Anett azt mondja: nem szabad semmit elfojtani, mert a ki nem mondott érzések belülről rombolnak. Az újjászületés és az újrakezdés után ő már e gondolat jegyében éli az életét.

2022. november 20. (vasárnap), 22:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

A világ egyik legjobb mentőbúvárja beszélt a tragédiárólSami Paakkarinen világhírű finn búvár vezette azt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 18:03

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

A Tisza lépne a devizahiteles ügyekbenÚjabb nagy horderejű javaslat került az Országgyűlés elé: a Tisza-frakció két...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 17:21

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

 Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze két héttel a halála előtt készült. A felvétel különösen...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:36

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes egyik első látványos házelnöki döntése rövid idő alatt nagy visszhangot váltott ki. Az Országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:10

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának eddigi legdurvább fejezete! Videón, mi történne, ha a főszereplők tükörbe...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:45

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptakTávozott vezető pozíciójából Deutsch-Lazsányi...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:32

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott  a bébi Megszületett Horváth Csenge...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:15

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Lesivideó készült Németh BalázsrólLesivideó készült Németh Balázsról, a Fidesz-frakcióban ülő egykori híradósról, aki...

Hirdetés
Hirdetés