Angela egy rozsdás lakókocsihoz viszi ki a pizzát – mikor kinyitja az ajtót sokkolja az, amit lát

Hirdetés
Angela egy rozsdás lakókocsihoz viszi ki a pizzát – mikor kinyitja az ajtót sokkolja az, amit lát
Hirdetés

Angela egy rozsdás lakókocsihoz viszi ki a pizzát – mikor kinyitja az ajtót sokkolja az, amit lát.

Egy szokásos szombat délelőtti pizza rendeléssel kezdődött a történet: Angela Nguyen pizzafutár mint minden szombaton 10./00\-kor felvette Lee Haase rendelését\./

Hirdetés

A férfi mindig ugyanebben az időben rendelt, ám ekkor egy másik kiszállítási címet adott meg. Amikor a nő megérkezett a címre, megdöbbent!

A címen ugyanis csak egy ócska lakókocsit talált, ezért először azt hitte, téves volt a cím: ám miután bekopogott és benyitott, találkozott a férfivel, akit már jól ismert.

Hirdetés

A nő kérdésére Lee elmondta, hogy több szerencsétlenség is történt vele az utóbbi időben, egy nagy viharban megsemmisült a háza, és el kellett temetnie a fiát is, aki balesetben meghalt. Így végül egy olyan lakókocsiba volt kénytelen költözni, ahol sem víz, sem áram nem volt.

A pizzafutár tudta, azonnal tennie kell valamit a férfiért, mert nem hagyhatja hogy ilyen körülmények között éljen.

Hirdetés
A lányával azt találták ki, hogy gyűjtést indítanak a javára, amely fantasztikus sikert hozott!

Két hónap leforgása alatt 15 millió Ft-ot tudtak összeszedni a Go Fund Me oldalon!

A férfi végre új otthonba költözhetett: a boldog pillanatot az alábbi videó felvételen is láthatjuk.

Már önmagában a hálószoba nagyobb volt a lakó kocsijánál. Szívmelengető látni, ahogyan ez a férfi birtokba veszi új otthonát!

Egy egész életen keresztül dolgozott, most pedig igazán megérdemli ezt a szerencsét: neked mi a véleményed?

2022. január 22. (szombat), 19:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 19:16
Hirdetés

Lubics Szilvia nyerte a Grand Canyonból induló 275 kilométeres ultramaratont

Lubics Szilvia nyerte a Grand Canyonból induló 275 kilométeres ultramaratont

Lubics Szilvia nyerte a Grand Canyonból induló 275 kilométeres ultramaratontLubics Szilvia, az egyik legismertebb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 18:41

KIDERÜLT! Ezt gondolja valójában Ördög Nóra Krausz Gáborról - videó

KIDERÜLT! Ezt gondolja valójában Ördög Nóra Krausz Gáborról - videó

Az Ázsia Expressz legújabb évada hatalmas sikerrel fut a TV2 műsorán. A sztárséf, Krausz Gábor, és párja, Mikes Anna, a...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 17:31

Kiadták a vészjelzést: brutális tél várható – itt a legfrissebb előrejelzés

Kiadták a vészjelzést: brutális tél várható – itt a legfrissebb előrejelzés

Kiadták a vészjelzést: brutális tél várható – itt a legfrissebb előrejelzésAz idei tél az előrejelzések szerint jóval...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 14:45

Egy ország imádkozik a Jóban Rosszban színésznőjéért aki a kisfiával autóbalesetet szenvedett

Egy ország imádkozik a Jóban Rosszban színésznőjéért aki a kisfiával autóbalesetet szenvedett

 Sallai Nóra, a magyarok egyik kedvenc művésznője, súlyos autóbalesetet szenvedett pénteken Alsónémediben. A 44 éves...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 13:47

Ilyen gyönyörű menyasszony Cinthya Dictator! Leesett az állunk, nem véletlen ő Magyarország egyik legszebb nője!

Ilyen gyönyörű menyasszony Cinthya Dictator! Leesett az állunk, nem véletlen ő Magyarország egyik legszebb nője!

Molnár Tamás és Cinthya Dictator titokban összeházasodtak Kaliforniában. A zenész 2022 szeptemberében jegyezte el a...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd)

1 perce érkezett a hír Magyar Péterről !

1 perce érkezett a hír Magyar Péterről !

Magyar Péter írása változatások nélkül:Miniszterelnök úr!Ideje színt vallani és tiszta vizet önteni a pohárba.Kinek...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 12:35

Sajons igaz a hír!1 perce érkezett a megdöbbentő hír Pataky Attiláról

Sajons igaz a hír!1 perce érkezett a megdöbbentő hír Pataky Attiláról

Pataky Attila megdöbbentő kijelentései: Több ezer élet és földönkívüliek a Tények műsorábanPataky Attila, az Edda...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 07:53

Megtudta Majka: váratlanul előkerült Hajni múltjából ez a férfi, és kitálalt ?

Megtudta Majka: váratlanul előkerült Hajni múltjából ez a férfi, és kitálalt ?

Az X-Faktor színpadán már sokféle produkciót láthattunk, voltak köztük viccesek, megdöbbentőek és igazán lenyűgözőek....

Hirdetés
Hirdetés