Anyukák, nagymamák, NŐK, asszonyok figyelem! SÚLYOS tényt közölt MÜLLER Cecília és az Operatív törzs! EZ sajnos minden nőnek nagy pofon 30 évtől felfelé!

Hirdetés
Anyukák, nagymamák, NŐK, asszonyok figyelem! SÚLYOS tényt közölt MÜLLER Cecília és az Operatív törzs! EZ sajnos minden nőnek nagy pofon 30 évtől felfelé!
Hirdetés

A fizikai betegség talán kevésbé érinti súlyosan a nőketAz eddig rendelkezésre álló adatok alapján azt látjuk, hogy a fertőzöttek nagyjából azonos arányban oszlanak meg a nemek között. /Úgy tűnik azonban, hogy kevesebb nő hal meg Covid\-19 betegség következtében, mint férfi\./

Hirdetés
A forrásként használt anyagok megírásakor az ismert globális halálozási arány a férfiak esetében 4,7 százalék, míg a nők esetében 2,8 százalék volt. A szakértők szerint a jelenség hátterében a két nem eltérő immunrendszeri működése állhat, vagy az, hogy a nagy számok szintjén a nők kevesebbet dohányoznak, mint a férfiak.
Hirdetés
Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a statisztikák folyamatosan módosulhatnak, illetve a már meglévő adatok sem teljesen pontosak, így egyelőre inkább csak feltételezésekről beszélhetünk, semmint tudományosan igazolt állításokról. -írja a divay .hu

Durva számok!ÍGy ugrik meg a halálozási arány ha a koronavírusosnak más betegsége is van!Mutatjuk a számokat : szívbetegségek, légzőszervi betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás és daganatos betegek esetén!

A Telegraph több példát is említ: a globális, nagyjából 2-3%-os halálozási arány

Hirdetés

10,5%-ra ugrik szív- és érrendszeri betegség,7,3%-ra cukorbetegség,6,3%-ra krónikus légzőszervi betegség,6%-ra magas vérnyomásés 5,6%-ra rákos betegek esetében.

via : tudasfaja.com

Több szakértő szerint a nemek közti eltérést az okozhatja, hogy a férfiak között magasabb a dohányzók és a rendszeres, krónikus alkoholfogyasztók száma, míg mások szerint a férfiaknál fennálló több egészségügyi probléma (szívbetegségek, cukorbetegség), miatt veszélyesebb rájuk nézve a koronavírus, miközben a nők immunrendszere erősebb.

Hirdetés
Ezt erősíti meg a Worldometer adatbázisa is, ami szerint a halálozási arány jelentősen megugrik, amennyiben a betegnek egyéb egészségügyi problémája is van.

2020. október 12. (hétfő), 19:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40
Hirdetés

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!