AstraZenecát kaptál? Az alábbi mellékhatás később jelentkezik és nagyon kellemetlen lesz

Hirdetés
AstraZenecát kaptál? Az alábbi mellékhatás később jelentkezik és nagyon kellemetlen lesz
Hirdetés

AstraZenecát kaptál? Az alábbi mellékhatás később jelentkezik és nagyon kellemetlen lesz

Az AstraZeneca mellékhatásai

Az AstraZeneca az egyike a Covid-19 elleni védekezés céljából az EU-ban engedélyezett négy vakcinának. /A vizsgálatok alapján a vakcina hatásos a betegség megelőzését illetően, valamint csökkenti a Covid\-19 miatti kórházba kerülés és halálozás kockázatát\./

Hirdetés

Mint minden vakcina esetében, az EMA továbbra is nyomon követi a vakcina biztonságosságát és hatásosságát, és közzéteszi a legújabb információkat.

Hirdetés

Vérrögök és az AstraZeneca

Az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency, EMA) felhívja az egészségügyi szakemberek és a AstraZeneca oltásban részesülők figyelmét arra, hogy legyenek tisztában a nagyon ritkán, az oltást követő két héten belül kialakuló, alacsony vérlemezkeszámmal járó vérrögképződés eshetőségével.

Hirdetés
Ez idáig a legtöbb esetet 60 év alatti nők körében jelentették, akiknél a vérrögképződés az oltást követő két héten belül alakult ki. A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján specifikus kockázati tényezőkre nem lehet következtetni.

A beoltottaknak ajánlott azonnal orvoshoz fordulni, amennyiben az alacsony vérlemezkeszámmal társuló vérrögképződés tüneteit észlelik magukon (ld. lent).

A PRAC megjegyezte, hogy a vérrögök az agyi vénákban (agyi vénás sinustrombózis - cerebral venous sinus thrombosis, CVST), a hasüregi vénákban (splanchnicus vénás trombózis), valamint az artériákban keletkeztek, és alacsony vérlemezkeszámmal, néha vérzéssel társultak.

Hirdetés

A jelentett alacsony vérlemezkeszámmal társuló vérrögképződési esetek nagyon ritkák, és a vakcina előnyei – a Covid-19 megelőzése – összességében felülmúlják a mellékhatások kockázatát.

Az alacsony vérlemezkeszámmal társuló vérrögképződés eseteire egy elfogadható magyarázat az, hogy az AstraZeneca vakcina immunreakciót vált ki, amely hasonló állapothoz vezet, mint a heparinnal kezelt betegek egy részében tapasztalt heparin indukálta trombocitopénia (HIT). A PRAC szakemberei újabb vizsgálatokat rendeltek el, valamint a folyamatban lévőket módosították még több információ szerzése érdekében.

Hirdetés
Ezen kívül további intézkedéseket rendelhetnek el, amennyiben azt szükségesnek látják.

A PRAC munkatársai hangsúlyozzák az azonnali szakorvosi kezelés fontosságát. A vérrögképződés és az alacsony vérlemezkeszám tüneteinek időben történő felismerése és kezelése esetében az egészségügyi szakemberek segíthetnek az érintetteknek a felépülésben és a szövődmények kialakulásának megelőzésében.

Hogyan vizsgálták az AstraZeneca vakcinát?

A felülvizsgálat gyorsított eljárásban, ún.

Hirdetés
„biztonságossági jelzés” (safety signal) keretében zajlott. A biztonságossági jelzés információ egy új, illetve nem teljes mértékben ismert mellékhatásról, amelyet gyógyszer okozhat, és amely további vizsgálatot igényel.

A felülvizsgálatot az EMA Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) végezte, amelynek munkatársai az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek biztonságossági ügyeinek értékeléséért felelősek.

Hirdetés
Az EMA emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (Committee for Medicinal Products for Human Use, CHMP) ezután gyorsított eljárásban intézi a gyógyszer kísérőirataiban történő szükséges módosításokat.

2021. június 19. (szombat), 16:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49
Hirdetés

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:17

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:44

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Hirdetés
Hirdetés