Atyaúristen !Veréb Tamás és DR BRS feldolgozta Delhusa Gjon legnagyobb slágerét! Szerinted milyen lett?

Hirdetés
Atyaúristen !Veréb Tamás és DR BRS feldolgozta Delhusa Gjon legnagyobb slágerét! Szerinted milyen lett?
Hirdetés

Veréb Tamás 1994-ben született Miskolcon, és szülei második fiúgyermekeként nőtt fel. Általános iskolai tanulmányait a Kazinczy Ferenc Általános és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában végezte.

/2012\-ben érettségizett a Diósgyőri Gimnázium hatosztályos, emelt szintű angol tagozatán\./

Hirdetés
Gimnáziumi évei alatt rendszeresen szerepelt a Diákszínpad előadásaiban, melyet dr. Lénárt Attila vezetett.

Zenei tanulmányait a miskolci Egressy Béni Zeneiskolában folytatta, majd 2007 szeptemberétől Földessy Margit Színitanodájába járt.

Hirdetés
Már 9 évesen debütált a színpadon a Miskolci Nemzeti Színház "Isten pénze" című darabjában. Később szerepelt a Carmenben, "A Kölyök" című musicalben (a címszereplőként) és a "Valahol Európában" (Csóró szerepében).

2010-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kapott szerepeket a "Szegény gazdagok" és a "Robin Hood" musicalek ősbemutatóiban, előbbiben Kálmánt, utóbbiban Williamet alakította.

Hirdetés
Kálmán szerepét a 2010/2011-es évadban a József Attila Színházban is játszotta.

Rendszeresen részt vett magyar és nemzetközi énekversenyeken, musical rendezvényeken és jótékonysági gálákon is fellépett.

2007 és 2010 között négyszer nyerte el a MOL Tehetségtámogató program ösztöndíját, amely tehetséges fiatal művészek és ifjú tudósok szakmai fejlődését segíti.

2013 és 2018 októbere között a Budapesti Operettszínház tagja volt. Itt mutatkozott be "Az elfújta a szél" című musical egyik férfi főszerepében, majd ugyanebben az évben a "Rómeó és Júlia" musical férfi címszerepét is megkapta, ezzel a musicalirodalom legfiatalabb, 19 éves Rómeója lett.

Hirdetés

2016-ban diplomázott a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének klasszikus ének szakirányán.

Szélesebb körben ismertté a "Sztárban sztár" 4. évadának megnyerésével vált 2016-ban. Legújabb projektjében DR BRS-sel együtt feldolgozta Delhusa Gjon egyik legnagyobb slágerét, a "Nika se perimeno" című dalt.

Te mit gondolsz? Szerinted milyen lett az új feldolgozás?

2024. június 27. (csütörtök), 08:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04
Hirdetés

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Hirdetés