Az anyja verte az apja elhagyta, az X-Faktor fiatal tehetségét: „Kérvényeztem, hogy gyámszülőkhöz kerüljek”

Hirdetés
Az anyja verte az apja elhagyta, az X-Faktor fiatal tehetségét: „Kérvényeztem, hogy gyámszülőkhöz kerüljek”
Hirdetés

Az anyja verte az apja elhagyta, aZX-Faktor fiatal tehetségét: „Kérvényeztem, hogy gyámszülőkhöz kerüljek”

/Szirtes Dávid nemcsak hogy meglepte az X\-Faktor mentorait, könnyeket is csalt a szemeikbe, miután egy igen szomorú történetet osztott meg velük, és a produkciója elegendő volt ahhoz, hogy továbbjusson\./

Hirdetés

Dávid még mindig csak 19 esztendős, de mert nagyot álmodni, és hitt abban, hogy az X-Faktor lehet számára az a lehetőség, ami megváltoztatja az életét. Monoron született, Szolnokon járt gimnáziumba, majd Budapestre költözött.

Ami a családi hátterét illeti, elárulta, hogy az édesapját nem ismeri, nem házasságból született, édesanyjával lakott kiskoráig, később pedig a nagymamájához került.

Hirdetés
„Ott jó volt minden, de sajnos elég korán meghalt.”

16 éves korában gyámság alá került, ami 18 éves korában véget ért, így már a saját maga ura. Dávid boldogan beszélt arról az időszakról, amikor még a mamájával nézte az X-Faktort a televízióban, és eldöntötte, hogy egyszer ő is ott szeretne lenni.

2021. október 25. (hétfő), 09:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29
Hirdetés

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Hirdetés
Hirdetés