Az ápoló a kiságyra fektette a babát. Amikor néhány perccel később megnézte az arcát, sikított a rémülettől.

Hirdetés
Az ápoló a kiságyra fektette a babát. Amikor néhány perccel később megnézte az arcát, sikított a rémülettől.
Hirdetés

Matvey Zakharenko csak két éves, és még nem érti, hogy miért néz ki egy kicsit másképp, mint a többi gyerek.

/Talán már kezdi észrevenni, hogy vannak emberek, akik nem hajlandók átölelni, vagy megpuszilni úgy, mint a többi gyereket\./

Hirdetés
Mint ahogy más gyermek, Matvey is szeret játszani, mosolyogni, és élvezi az anyja figyelmét. Ma úgy tűnik, hogy elfelejtette a szörnyű balesetet, amely majdnem megölte és hagyta őt kínzó fájdalomban szenvedni.

Matvey 2014 novemberében született Tulában (Oroszország), mintegy két órányira Moszkvából. Kivéve a sárgaság enyhe esetét, ő egy egészséges kisfiú volt. A sárgaság kezelésére az orvosok előírtak egyfajta fényterápiát, ami annyit jelentett, hogy Matvey-nek alá kellett feküdjön egy speciális lámpának.

Hirdetés

Matvey általában állandó felügyelet alatt állt a fénykezelés alatt, de amikor a nővér úgy döntött, hogy egy rövid időre elhagyja a szobát, ő sem gondolta volna, hogy súlyos következményei lesznek. Miközben elment, a lámpa felrobbant, és tűz keletkezett. A nővér gyorsan rohant vissza a szobába, és eloltotta a tüzet, de a három napos csecsemő – testének a 75%-a – súlyos égési sérüléseket szenvedett. A szervei is megsérültek. Matvey kínzó fájdalmat szenvedett, ahogy a bőre levált, de ő harcos volt és túlélte.

Hirdetés

Mintha az égés nem lett volna elég rémes, egy még nagyobb tragédia történt a tehetetlen csecsemővel. Amikor Matvey 19 éves anyja rájött, hogy mi történt, teljesen le volt sújtva. Tudta, hogy több műtéttel és kiterjedt kezelésekkel sem fog soha teljesen felépülni. Mindenki meglepetésére, a fiatal anya úgy döntött, hogy nem akarja többé Matvey-t.

Ez a döntés nagyobb sokk volt, mint maga a baleset. Hogy tud egy anya hátat fordítani a gyermekének, amikor a legnagyobb szüksége volna rá? Amikor híre ment Matvey helyzetének, önkéntesek, emberi jogi aktivisták, orvosok és még sokan mások egész Oroszországban kezdtek el együtt dolgozni, hogy a fiúnak egy új otthont találjanak.

Hirdetés

Matvey történetét hamarosan az egész országban ismerték. A média segített, hogy Matvey országosan hírességgé váljon, és hamarosan a legjobb oroszországi kórházak kínálták fel segítségüket.

Hirdetés
És ami még fontosabb, több család jelezte, hogy szívesen örökbe fogadná a bátor kis csecsemőt.

Azonban ez a szokatlan érdeklődés szintje végül bonyolította a helyzetet. Egy teljes évvel a baleset után, két nő még mindig azon versenyeztek, hogy ki fogadhatja örökbe Matvey-t, és ezzel tovább húzták a folyamatot. A legváratlanabb dolog viszont az volt, hogy a biológiai anyja is megpróbálta visszaszerezni őt, amikor látta, hogy milyen híres lett. De a bírák Matvey esetében úgy döntöttek, hogy szó sem lehet erről, hanem egy Svetlana nevű, Moszkvában élő nő fogadhatta örökbe. Ellentétben a többi potenciális örökbefogadó szülővel, Svetlana távol maradt a reflektorfénytől.

Hirdetés
Nem volt érdekelt semmilyen figyelem, vagy nyilvánosság iránt; ő csak biztonságos és boldog otthon akart nyújtani Matvey-nek.

Hirdetés

Sventlana tudta, hogy az emberek az egész országban figyelemmel kísérték Matvey sorsát, így ő elindított egy speciális blogot tele hírekkel és képekkel. “Itt az ideje, hogy leírjam, és elmeséljem, hogyan állunk. Az örökbefogadási folyamat befejeződött. Matvey már hivatalosan is tagja a családnak, de ez csak formaság volt. Már régóta szeretett tagja a családunknak.”

Matvey azóta több műtéten esett át és még többre lesz szükség. Már mozgatja a kezét, de a plasztikai sebészek nem tudták rekonstruálni az orrát, így néha protézist visel. A sok seb ellenére, Matvey mosolyog, mivel talált egy új, szerető családot.

Matvey-nek idén volt az első tengerparti nyaralása. Ahogy ezen a videón is látszik, sokkal jobban érzi magát:

Két évesen Matvey már több fájdalmat tapasztalt, mint a legtöbb ember egész életében. Bátorsága és élni akarása igazán inspiráló. Maradj erős, Matvey, és mosolyogj folyamatosan!

2021. július 25. (vasárnap), 19:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15
Hirdetés

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 07:51

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Kampányra mehetett a civil támogatás? Öt helyszínen tartott házkutatást a NAVA NAV 2026. november 2-án öt helyszínen...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:39

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal kirugták a nemrég kinevezett vezetőt!

Három hónap után menesztették Feledy Botondot: 84 milliós minisztériumi megbízások kerültek előAzonnali hatállyal...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Hirdetés
Hirdetés