Az „Elfújta a szél” című film színésznője 103 éves, és a korához képest még mindig gyönyörű!

Hirdetés
Az „Elfújta a szél” című film színésznője 103 éves, és a korához képest még mindig gyönyörű!
Hirdetés

Vannak jó filmek, vannak rossz filmek és vannak a legendás filmek. Az ilyen filmek sohasem vesztik el az aktualitásukat, mert nem függnek a helytől és az időtől, „Az elfújta a szél” is egy ilyen alkotás. /A stáblistán sok híres színész szerepelt\./

Hirdetés

A színeszek közül már csak Olivia de Havilland van az élők sorában. A legendás filmben ő alakította Melanie Hamiltont. 2017. július 1-jén ünnepelte a 103. születésnapját. A legendás színésznő Tokióban, egy angol arisztokrata családban született.

Hirdetés
Több mint 60 évig élt Párizsban.

Olyan filmjei mint, a „Robin Hood Kalandjai”, a „Kisiklott élet” és  „Az örökösnő” már régóta filmklasszikusok, a színésznő ezen filmek közül kettőben „Oszkár díjat” is kapott.

Ezen kívül kétszer elnyerte a Golden Globe-t, és a híres Velencei Filmfesztiválon is díjat nyert.

Hirdetés
A színésznőt a képernyőn 1988-ban a „A nő, akit szeretett” című filmben láthattuk utoljára.

Hirdetés

Olivia de Havilland egészen másképp emlékszik vissza az „álomgyárra”. Hollywood mára már elveszítette a művészeti értékét, most már futószalagon gyártja a filmeket.

A színésznő a hosszú és nehéz életében végig képes volt megőrizni a méltóságát. Pedig, mind a férjét, mind a fiát elveszítette. Húga – a szintén tehetséges színésznő, Joan Fontaine – 3 évvel ezelőtt szintén eltávozott.

Hirdetés

A testvérek rivalizálása egy regény alapja is lehetne. A rivalizálást inkább Joan erőltette, Olivia igazi hölgyhöz méltóan, egyáltalán nem reagált a húgának támadásaira.

Hirdetés

Olivia 70 éves koráig filmezett, és immár 30 éve a kamerák nélküli csendes életet él. Ennek ellenére még mindig ismert.

Hirdetés

101. születésnapján azt a hírt kapta, hogy Nagy-Britannia királynője a lovagi rang női megfelelőjének számító, a „Dame” előnév viselésére feljogosító kitüntetésben részesítette. Ez a második legmagasabb rang, amit a brit birodalom lovagrendjében el lehet elérni.

A színésznő maga is elmondta, hogy ez örömmel tölti el és nagyon büszke erre a kitüntetésre. Ezáltal ő lett a legidősebb lovagi rang viselője, mert a birodalom történetében ezelőtt még soha senkinek sem adományozták ezt a kitüntetést ilyen tiszteletre méltó életkorban.

Egy csodálatra méltó legendás hölgy. Jó egészséget és hosszú életet kívánunk neki!

2019. november 15. (péntek), 09:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés