„Az embereink hullanak, mint a legyek” – Tombol a járvány a roma közösségekben Magyarországon

Hirdetés
„Az embereink hullanak, mint a legyek” – Tombol a járvány a roma közösségekben Magyarországon
Hirdetés

A magyarországi roma közösség járvány sújtotta állapotairól mutat képet a Reuters egyik cikke. Az összefoglaló megdöbbentő képet mutat az állapotokról. /„Az embereink hullanak mint a legyek" – mondta Horváth Aladár roma polgárjogi aktivista\./

Hirdetés

Bitó-Balogh Zsanett aktivista robbanáshoz hasonlította a járvány kitörését; azt mondta, egy időben 12 családtagja volt kórházban, a múlt hónapban két nagybátyját és a nagymamáját is elveszítette, a szomszédjának pedig pár hét alatt a szülei, unokatestvére és a nagybátyja is elhunyt.

Hirdetés

Mint mondják, a kormánynak többet kellene tennie a roma közösségért. A Reuters elérte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki annyit válaszolt a lap kérdéseire, hogy a roma közösségnek önként kell részt vennie az oltásban. „Amint eljutunk arra a pontra, a roma fiatalok is sorra kerülnek” – fogalmazott a miniszter a lapnak.

A Magyar Narancs értesülései szerint azonban a roma közösségen belül a kisvárosokban, a fővárosban és a gettótelepüléseken is betört, illetve végigsöpört a vírus. Horváth Aladár azt mondja, a szegénygettókban nincs pénz arra, hogy gyógyszereket, vitaminokat vásároljanak, de még a tisztálkodási lehetőségeik is szűkösek.

Hirdetés
Van, ahol 200 méterről hozzák a vizet, többen egy csuporból isznak. A maszk és a kézfertőtlenítő is korlátozottan elérhető, valamint számítógép sem áll rendelkezésre, így sokan regisztrálni sem tudnak az oltásra.

A lapnak Horváth Aladár elmondta, hogy a Magyarországi Roma Parlament (MRP) írt levelet Áder János köztársasági elnöknek, Orbánnak, Pintér Sándor belügyminiszternek, sőt még az Európai Unió (EU) több vezetőjének, így Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének is, viszont ezek nem vezettek eredményre.

Hirdetés
Az EU részéről kaptak választ, de végül a segítség elmaradt, tehát az egy éve tartó próbálkozásaikra nem érkezett érdemi reakció.

„Lemondott a világ a gettók népéről. A legszegényebbekről, ami emberiségellenes bűncselekmény” – fogalmazta meg, hozzátéve: olyan mértékben ellátatlanok az emberek, hogy az önmagában egy látlelete a köztársaság romjainak.

Nagy Mihály, a Szegedi Cigány Nemzetségi Önkormányzat elnöke szerint Csongrád-Csanád megyében is nagy a baj. Több ezer, főként roma származású család került nehéz helyzetbe a regisztráció miatt, ezért úgy döntött, azzal fordul a kormányhoz, hogy levélben is lehessen jelentkezni az oltásra a mélyszegénységben élőknek.

Hirdetés
A roma önkormányzati elnököt továbbá sok család megkereste, attól tartva, hogy kimaradhatnak a vakcinázásból. A vírusfertőzés miatt ráadásul magukra maradhatnak a gyerekek, hiszen a felnőttek többsége beteg.

„Közösségeikben a hazai népességnél is gyakrabban fordulnak elő tüdőbetegségek, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések" – nyilatkozta Nagy Mihály.

A Magyar Narancs úgy tudja, több önkormányzat viszont ajánlott segítséget.

Hirdetés
Nagykanizsán és Hódmezővásárhelyen egy adott telefonszámon lehet jelentkezni; a szükséges adatok megadása után az ügyfélszolgálat munkatársai regisztrálnak a jelentkező helyett. Hódmezővásárhelyen a helyi járványügyi bizottsági tájékoztatás szerint tíz nap alatt közel százan kérték a segítségüket a regisztrációban.

2021. április 05. (hétfő), 08:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33
Hirdetés

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Hirdetés
Hirdetés