Orbán Viktor rendkívüli bejelentése : a következő hetekben nyithatnak a vendéglátóhelyek!

Hirdetés
Orbán Viktor rendkívüli bejelentése : a következő hetekben nyithatnak a vendéglátóhelyek!
Hirdetés

/Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában elmondta, hogy hamarosan kinyithatnak a vendéglátóhelyek és a boltok, miután úgy véli, hogy tévednek azok, akik azt hiszik, hogy zárással meg lehet állítani a vírust, ugyanis a brit mutánst kizárólag oltakozással lehet megállítani\./

Hirdetés

"Be fog kopogtatni a házunk ajtaján." 

A miniszterelnök óva intett mindenkit attól, hogy az ünnepek miatt kicsit felengedjenek.

"Ha nem tartjuk be a korlátozásokat, akkor nagy baj is lehet a húsvétból. Mindenki hordja a maszkot, tartsa a távolságot, az oltottak szabadabban mozoghatnak, a többiek legyenek tekintettel magukra és másokra"

Hirdetés

- mondta a kormányfő, hozzátéve: a legfrissebb adatok szerint a mai napon több mint 9 ezer új fertőzöttet azonosítottak és mintegy 260-an vesztették életüket az elmúlt 24 órában. Állítása szerint a beolotttak száma több mint 2.156.680 volt péntek reggel 6-kor, 863 ezer ember pedig már a második vakcinát is megkapta.

Orbán Viktor szerint április 13-án érhetjük el a több mint 3 millió beoltott személyt, ami egy újabb lépésre ad lehetőséget, hogy "közelítsünk a korábbi életünkhöz."

"2,5 millió oltottnál kezdődik a nyitás, akkor lehet áttérni az üzleteknél a négyzetméter alapú korlátozásra, ezt már kihirdették. Április 19-én nyitnak az iskolák, óvodák, középiskolák. Ha elérjük a 3 - 3,5 milliót, jön a következő lépés, amiről a következő pénteken lesz tájékoztatás"

Hirdetés

- mondta.

A Húsvéttal kapcsolatban kiemelte az egészégőgyi dolgozók munkáját, mint mondta, most nem kéne arról  beszélni, hogy összeomlik az egészségügy, mert ezzel leértékelik az orvosok és ápolók munkáját.

"A legfontosabb, hogy vasárnap eljön a feltámadás, gondolhatunk arra, hogy lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé"

- zárta gondolatait a kormányfő.

2021. április 05. (hétfő), 09:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokon

Ingatlanok,...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33
Hirdetés

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Hirdetés
Hirdetés