Az orvos, aki a természet erejével, gyógyszerek nélkül képes volt gyógyítani minden betegséget

Hirdetés
Az orvos, aki a természet erejével, gyógyszerek nélkül képes volt gyógyítani minden betegséget
Hirdetés

A rákot, és az AIDS-t is sikeresen kezelte, de beperelték, mert bebizonyította, hogy gyógyszer nélkül is van gyógyulás.

Dr. /Sebi már hosszú évek óta azt állította, hogy képes gyógyítani bármilyen betegséget gyógyszerek nélkül\./

Hirdetés
Köztük a storke-ot, a cukorbetegséget, az ízületi gyulladást, a rákot, a HIV/AIDS-et is.

A hondurasi származású orvosait az ilyen jellegű kijelentései miatt már 1988-ban bíróság elé állították. A New York-i főügyészség vádjai végül megalapozatlannak tűntek.

Hirdetés
A bíróság ejtette a vádakat, a doktor pedig folytathatta munkásságát.

Meghurcolása azzal kezdődött, amikor Dr. Sebi reklámot tett közzé a médiában, miszerint képes meggyógyítani mindenféle betegséget.

A bíró azt kérte, hogy a doktor állítson a bíróság elé legalább 10 olyan embert, akin már segítettek. A következő tárgyalásra Dr. Sebi 70 embert vitt magával, akik neki köszönhetően egészségesnek vallhatták magukat gyógyszerek nélkül.

Hirdetés

A bíró ezt elég meggyőző bizonyítéknak találta és ejtette a vádakat, elismerve ezzel a doktor állítását, miszerint gyógyszer nélkül is van gyógyulás.

A természet gyógyerejét használja!

Már Hippokratész is hangsúlyozta, hogy a gyógynövények hatalma számos betegséget képes gyógyítani. Dr. Sebi is ezt vallja.

Dr. Sebi egy mexikói orvoson is alkalmazta gyógymódjait, aki korábban cukorbetegségben és súlyos elhízásban szenvedett.

Hirdetés

A későbbi években sikerült pozitív eredményeket felmutatnia a HIV/AIDS gyógyításában is.

Hirdetés
Az egyik legfigyelemreméltóbb dolog az volt, amikor 1993-ban tett egy orvosi esküt, miszerint két hónapon belül képes meggyógyítani egy HIV beteget.

Dr. Sebi természetes gyógynövényeket és vegetáriánus étrendet alkalmaz betegein. Szerinte a gyulladás áll minden betegség középpontjában, amelyet gyógynövényekkel lehet orvosolni.

Mára már Dr. Sebi több ezer emberen segített szerte a világon.

Hirdetés

Forrás: tudasfaja.com

2019. május 21. (kedd), 14:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 04:56
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Bartis László címzetes esperes, nyugalmazott plébánosMély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 2026. június...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Hirdetés
Hirdetés