Az utcán lett rosszul, hiába vitte kórházba egy taxis, már nem tudták megmenteni a magyar színésznő életét

Hirdetés
Az utcán lett rosszul, hiába vitte kórházba egy taxis, már nem tudták megmenteni a magyar színésznő életét
Hirdetés

A lábai előtt hevert Európa, és még II. Vilmos, német császár fiát is megbabonázta, aki 25 szál vörös rózsával állított be az öltözőjébe. Aztán minden a darabjaira hullott szét. Bársony Rózsi – külföldön Rosy Barsony – életét is szétzúzta a történelem, pedig minden olyan szépen indult – kezdi megemlékezésében az Újságmúzeum.

/1909\-ben Budapesten látta meg a napvilágot, a legendás New York kávéház főpincérének leányaként\./

Hirdetés
Hat és fél kilós óriás-bébiként született, ki hitte volna ekkor, hogy karcsú színésznőként, énekesként és táncosként is meghódítja Európát nem sokkal később. Már ötéves korától színészkedett, ám azt, hogy balett-táncos vagy színésznő lesz belőle, egy pénzérme feldobásával döntötte el a család.
Hirdetés
A színészet nyert. És nem volt megállás.

Kiválóan táncolt, csodásan énekelt, így pillanatok alatt az operett hazai csillaga lett. Huszonkét évesen már Lipcsében lépett fel, később Berlinben, Drezdában is repültek a virágcsokrok a színpadra, ha a megjelent, a kint Rose Barsonynak hívott színésznő.

Visszajött Magyarországra

1933 márciusában a zsidó származása miatt felbontották a szerződését és el kellett hagynia a Németországot.

Hirdetés
Ő legalább életben maradt, a kinti színházának igazgatóját, Alfred Rottert ellenben brutálisan meggyilkolták. Rózsi ezek után itthon filmezett, Jávor Pállal, Kabos Gyulával, s úgy tűnt, sikerül elfelejtenie a nyomasztó németországi élményeket.

Budapesten ismét sztárként kezelték és minden érdekes volt, ami vele történt. Így esett meg, hogy még arról is beszámoltak az újságok, hogy a Csöpi névre hallgató fehér pincsije megbetegedett. (...) Mivel a színészkamarába nem vették fel, csak alkalmanként léphetett színpadra.

Hirdetés
1941-ben azt is megírták az újságok, hogy a Royal Varietében csak akkor énekelhetett, ha az előadás előtt és után egy szót sem szól a kamarai tagsággal rendelkező kollégáihoz. Megalázó. A korábban ünnepelt színésznő emberségét mutatja, hogy 1944-ben titokban egy pesti kórházban dolgozott nővérként, mert segíteni akart az értelmetlen háború sérültjein. A II. világháborút túlélte, de a Rákosi-rendszerben sem lett sokkal jobb a sorsa, és a férjével, a színész Dénes Oszkárral (1948-ban 39 évesen ment hozzá az 57 éves kollégájához) végül egy olaszországi fellépés után úgy döntöttek, hogy nem mennek haza.
Hirdetés
Ám a férje 1950-ben, csupán 59 évesen váratlanul meghalt. A magyar színésznő a munkába temetkezett, majd 1958-ban másodszor is megházasodott. Saját gyermeke nem született, de az új férje két gyerekét sajátjaként szerette.

BÁRSONY RÓZSI FOTÓ: WIKIPEDIA

Bársony Rózsi Bécsben élt és többször is hazalátogatott. 1973-ban egy elegáns pesti szállodában szállt meg, ahol rátaláltak az újságírók. Az egyikük megkérdezte tőle, mit jelent számára Budapest? Bársony nem szokványos választ adott: „Családom egy része itt él és itt élnek a barátaim és az irigyeim, akiktől soha nem tudnék megválni.

Hirdetés

1977-ben az osztrák fővárosban az utcán lett rosszul, hiába vitte kórházba egy taxis, amit leintett, már nem lehetett megmenteni az életét. A kávéházi főpincér szőke kislánya, akiért később a német császár fia is rajongott, és aki ahelyett, hogy bujkált volna a világégés alatt inkább nővérként segédkezett, egyszóval Bársony Rózsi 67 éves korában hagyott itt minket.

Nyugodj békében, Bársony Rózsi!

2022. január 09. (vasárnap), 13:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 20:21
Hirdetés

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Megdöbbentő látvány fogadta Novák Katalin egykori irodájában az új minisztertNem éppen hagyományos dolgozószobaLannert...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 19:43

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Döbbenetes örökség Novák Katalin egykori irodájában: sminktükör, luxusfürdő és egy ott felejtett blézerHotelszobára...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 18:44

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, de a miniszter válasza után a Fidesz maradt a perononKülönvonatos botrányt próbált...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:40

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra keményen nekiment a Tisza-kormánynak: szerinte kudarcot vallott a válságkezelésÉlesen bírálta a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:04

Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

A gučai sörözésből Hatvanpuszta-ügy lett: Hadházy három kemény kérdéssel ment neki OrbánnakKiderült, kikkel...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 15:55

Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

Levideózták Demjén Ferenc  káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!Demjén Ferenc megmutatta titkos...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 14:54

Keményen visszanyalt a fagyi a Fidesz–KDNP-nek Baka András miatt!!

Keményen visszanyalt a fagyi a Fidesz–KDNP-nek Baka András miatt!!

Politikai öngól: a KDNP támadása Baka András legerősebb ügyét hozta visszaA KDNP támadása gyorsan visszafelé sült...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 14:02

Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét

Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét

 Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét – az internetet okolja a vereségértAz internetet és az...

Hirdetés
Hirdetés