Babával a hasamban tette ezt velem a párom. Egy ideig eljátszotta, hogy örül, aztán brutális dolgot tett...

Hirdetés
Babával a hasamban tette ezt velem a párom. Egy ideig eljátszotta, hogy örül, aztán brutális dolgot tett...
Hirdetés

Babával a hasamban tette ezt velem a párom. Egy ideig eljátszotta, hogy örül, aztán brutális dolgot tett....

TERHES

/Zolival már másfél éve találkozgattunk, amikor teherbe estem\./
Hirdetés
Nem így terveztük, szó sem volt családalapításról, de azt hittem, örülni fog a hírnek.
Hirdetés

Reméltem, hogy végre révbe értem, együtt révbe értünk. Sokszor mondta, hogy szeretne (majd) családot, és nem is a túl távoli jövőben. Nekem úgy tűnt, hogy jól megvagyunk, habár nem költöztünk össze, és elég lazán randevúztunk.

Hirdetés
Ezt én annak tudtam be, hogy más városban dolgozunk, és csak a hétvégéket tudtuk együtt tölteni. Álmomban sem gondoltam, hogy ő közben egy másik lánynak is csapja a szelet. Ha tudom, azonnal elhagyom.

Amikor megtudtam, hogy gyereket várok, kocsiba pattantam, és meglátogattam. Mikor meglátott – a munkahelyén kerestem meg – zavarba jött, és elrángatott az irodából. Nem valami nagyszerű helyszín: egy közeli cukrászdában mondtam el neki a nagy újdonságot.

Hirdetés
Nagyon meglepődött, hebegett-habogott, és azt mondta, hogy örül. De nem látszott túlságosan boldognak, inkább zavartnak tűnt, nem is kicsit. De egy szóval se mondta, hogy ne tartsuk meg a babát. Utólag azt magyarázta, hogy nem merte mondani, pedig ezt szerette volna.

Teltek a hetek, és én boldogan vártam a kicsit, Zoli viszont egyre hűvösebben viselkedett velem. Amikor firtattam ennek okát, azt mondta, nem szereti, ha belekényszerítik egy helyzetbe.

Hirdetés
És még nincs is felkészülve arra, hogy megállapodjon az élete. Sőt abban sem biztos, hogy én vagyok az igazi. Sírva hallgattam, de nem kegyelmezett. Pár nap múlva közölte, hogy vége, akkor is, ha megszülöm a gyereket. Mondtam neki, hogy már nem lehet mit tenni, és különben sem vagyok képes véget vetni egy ember életének, csak mert az apja nem vállalja föl.
Hirdetés

Támogatni fog anyagilag, azt mondta, és hogy nevére veszi a kicsit, mert „van neki felelősségérzete” – de ennél többet ne várjak tőle. Szakítottunk. Majdnem belehaltam. Nemsokára szülni fogok, és ő már egy másik nővel él. Aki nem terhes, de őt mégis eljegyezte.

Hát van ennek az embernek szíve?!

2022. június 14. (kedd), 09:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 15:55
Hirdetés

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??Megrendítő hír...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 12:46

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

? Gyászol az Újpest-család – Elhunyt Káposzta Benő, a hatszoros bajnok legenda ?⚽Szomorú hír rázta meg a magyar futball...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 09:54

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Erre nem lehet felkészülni” – Tragikus hirtelenséggel meghalt Harsányi Levente testvéreFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 05:13

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Vasárnap délután szívszorító baleset...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 17:02

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

Emlékezve arra, akinek a szíve mindannyiunkért dobogott” – Öt éve hunyt el Bogdán László, és ma kiderült a tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 14:03

Tragédia!Meghalt egy nő a Balatonban

Tragédia!Meghalt egy nő a Balatonban

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Szívszorító baleset történt vasárnap...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 10:57

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

 Elhunyt Tamás László, az Echo együttes legendás dobosa és dalszövegírója – Egy korszak zárult le ??Gyászol a magyar...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 06:18

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját Fejérben

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját Fejérben

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját FejérbenA helyiek elmondása szerint egy 59 éves...

Hirdetés
Hirdetés