BAJ VAN! OLYAT jelentettek be MA REGGEL A koronavírussal kapcsolatban, amit NEM AKARTUNK HALLANI….

Hirdetés
BAJ VAN! OLYAT jelentettek be MA REGGEL A koronavírussal kapcsolatban, amit NEM AKARTUNK HALLANI….
Hirdetés

Közben felkészült a járványügyi bevetési egység.

/Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa hangsúlyozta\: Magyarország ugyan sikeresen védekezett a járvány első szakaszában, ám a járványveszély nem múlt el\./

Hirdetés
A veszélyhelyzet megszüntetése után létrehozták a járványügyi bevetési egységet. Elmondta: az egység feladata az együttműködő szervezetek – a honvédség, a katasztrófavédelem, a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat – munkájának koordinálása és az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítása.
Hirdetés
Munkájukat az ügyeleti központ által működtetett értesítési és jelentőrendszer segíti. Az egység jogosult korlátozó intézkedések elrendelésére – tette hozzá.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által végzett szennyvízvizsgálatok a 32. héten Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében. A nemzetközi tapasztalatok szerint a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését. A szennyvízvizsgálatok által előrejelzett közösségi terjedés felgyorsulása megelőzhető a továbbra is érvényben lévő járványügyi megelőző szabályok betartásával.

Hirdetés

Az NNK május óta végez szennyvízvizsgálatokat az új koronavírus örökítőanyagának kimutatására. A vizsgálatok Budapesten kezdődtek, jelenleg heti mintavétel történik a Budapestet ellátó három szennyvíztelepen, a megyeszékhelyeken, és néhány vidéki városban. A többi mintavételi helyszínen jelenleg még alacsony szinten stagnál a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben. A vírus örökítőanyagát nem csak a tünetekkel rendelkező, hanem a tünetmentes fertőzöttek, illetve az újonnan fertőződött, tüneteket még nem mutató betegek is ürítik.

Hirdetés
A szennyvízben észlelhető vírus örökítőanyag mennyisége az adott szennyvíztisztító telep által ellátott lakosság fertőzöttségével van összefüggésben.

Az elmúlt időszakban több olyan családi és közösségi halmozódás, helyi COVID-19 járvány is kialakult, amelyek a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával megelőzhető lett volna. Nagyon fontos elkerülni az új koronavírus-gócpontok kialakulását, amelyeknek jelentős részét az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja.

Hirdetés
A járvány első hullámának sikeres kezelése miatt relatíve alacsony a magyarországi megbetegedések száma, ugyanakkor a vírus jelen van az országban. Egy-egy fertőzött személy miatt kialakult lokalizált járványgócból tovább terjedhet a fertőzés, és közösségi területi járványok alakulhatnak ki.

A legfontosabb, hogy csak a magukat egészségesnek tartó, tüneteket nem mutató egyének álljanak munkába, menjenek közösségbe, különösen tekintettel az egészségügyi, szociális és oktatási intézmények dolgozóira.

Hirdetés
Kerüljük a zsúfolt helyeket, helyzeteket! Különös tekintettel a zárt térben szervezett rendezvényekre!

Továbbra is szükséges a higiénés szabályok betartása, az arc érintésének elkerülése, az alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés, a köhögési etikett betartása, a felületek rendszeres alapos fertőtlenítése és a szellőztetés, amellyel a jelenlegi alacsony járványügyi kockázat hatékonyan tovább csökkenthető.

Hirdetés
Forrás: https://koronavirus.gov.hu/

2020. augusztus 11. (kedd), 13:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Hirdetés