Balla Eszter megmutatta gyönyörű Down-szindrómás kislányát

Hirdetés
Balla Eszter megmutatta gyönyörű Down-szindrómás kislányát
Hirdetés

A színésznő a Nők Lapja címlapján mutatta meg gyönyörű kislányát.

Legutóbb Dobó Kata Kölcsönlakás című filmjében láthattuk a háromgyerekes Balla Esztert, aki szinte alig változott valamit, hogy szerepelt a Kontrollban. Balla Eszter ma már háromgyerekes anyuka, életének legnagyobb részét gyerekei teszik ki, de lassan a színpadra is visszatér.

/A színművész most a Nők Napja címlapján mutatta meg legidősebb, Down\-szindrómás kislányát, aki sajátos nevelést igényel\./

Hirdetés

 

„Emma nyilván érzelmileg sokkal érettebb, mint Adél (a színésznő 5 éves lánya – a szerk.

Hirdetés
). Azt hiszem, már azt is érzi, hogy ő más, mint a többi gyerek.
Hirdetés
(…) Akkor jöhetett rá, amikor iskolába került. Egy speciális intézménybe írattuk be, ahol hasonló képességű gyerekek tanulnak, és mivel előtte integrált óvodába járt, hamar megérezte a különbséget”
– nyilatkozta a lapnak Balla Eszter.

“Nagyon bízom a lányomban, ugyanakkor igyekszem őt reálisan látni.

Hirdetés
Időnként így is meglep, például álmomban sem gondoltam volna, hogy első osztály végére megtanul írni-olvasni, de így lett. Gyönyörű kislány, sok örömet szerez nekünk. Büszkék vagyunk rá.” – mesélte a színésznő.

A Nők Lapja egy videót is közzétett a fotózásról:

2019. szeptember 19. (csütörtök), 08:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16
Hirdetés

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Hirdetés
Hirdetés