Barátnőjüket mentve fulladt a folyóba Lili és Petra szombaton

Hirdetés
Barátnőjüket mentve fulladt a folyóba Lili és Petra szombaton
Hirdetés

Tragikus Baleset Rázta Meg Kárpátalját: Két Kisdiák Fulladt a Folyóba.

/Szombat délután, július 6\-án, tragikus esemény rázta meg Kárpátalját, amikor egy örömteli nyári fürdőzés borzalmas tragédiába fordult, és két magyar kisdiáklány, S\./

Hirdetés
Liliána és B. Petra életét vesztette a Beregszász járásbeli Bótrágyon. A lányok holttestét egy közeli folyóban találták meg.

A helyiek elmondása szerint aznap volt az első igazán forró nap a vakáció alatt, és három kislány indult el a közeli vízhez. Bár ketten közülük nem tudtak úszni, egyikük valahogy belecsúszott a folyóba, és azonnal elmerült.

Hirdetés
A parton maradt két kislány rémületük ellenére bátran úgy döntött, hogy azonnal utánaugranak barátnőjüknek, hogy megmentsék őt. Az információk szerint a három lány kétségbeesett küzdelmet folytatott a vízben, hogy kijussanak a partra és megmentsék barátnőjüket. Sajnos csak egyiküknek sikerült túlélni.

Liliána és Petra életét már nem lehetett megmenteni, mindketten a folyóba fulladtak.

Hirdetés
A tragikus baleset mély gyászt és megdöbbenést váltott ki a közösségben.

Úgy hallottuk, hogy próbáltak mind a hárman kikeveredni a partra, de csak egyiküknek sikerült, Lili és Petra már nem jutott ki. Nagyon sajnálja őket a faluban mindenki, még el sem kezdődött az életük azoknak a kislányoknak

- mesélte egy helyi asszony. Bár úgy tudjuk, hogy azonnal segítséget hívtak a kislányokhoz, és nem sokkal később partra is emelték őket, már nem lehetett segíteni rajtuk, mind a ketten megfulladtak.

Hirdetés

A helyiek teljesen összetörtek a diákok tragikus halála után. Mivel mindannyian ugyanabba a gimnáziumba jártak korábban, iskolájuk is búcsúzott tőlük:

A Bótrágyi Gimnázium tantestülete és diákjai mély megrendüléssel értesültek volt tanulóik, B. Petra és S. Liliána tragikus haláláról. Őszinte részvétünk ebben a nagy, mérhetetlen fájdalomban a gyászoló családoknak. Nyugodjanak békében

- írta az iskola.

A tragédia után a család teljesen összetört, rokonaik szívszaggató szavakkal búcsúztak tőlük:

Hirdetés
Felfoghatatlan. Gyönyörű hercegnőm, nyugodj békében. Nem hiszem el, ami történt veled. Nagyon fáj a szívem, hogy itt hagytál bennünket, szívünkben örökké élni fogsz. Szavakkal el sem lehet mondani, nagyon szeretlek, drága mosolygós Petrám

- írta Petra egyik rokona, míg Liliána édesapja fájdalmas mondattal köszönt el imádott lányától:

Drága gyönyörű életem, nyugodj békében, szívemben örökké élsz!

- írta a gyászoló édesapa. 

CÍMLAPFOTÓ:ILLUSZTRÁCIÓ

Hirdetés
 

2024. július 09. (kedd), 15:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés