Bécs elbukott! Rémisztő dologra figyelmeztetnek mindenkit!

Hirdetés
Bécs elbukott! Rémisztő dologra figyelmeztetnek mindenkit!
Hirdetés

Az osztrák főváros egyik legfőbb nevezetességének környékén nem érdemes egyedül mászkálni, főleg nem sötétedés után.

Bécs kedvelt látványossága a híres vidámparkja a Prater. /A környéken azonban egyre több a bandaháború, így szép lassan no\-go zónává válhat a császárváros ezen kerülete is, akárcsak a hírhedt Favoriten\./

Hirdetés

Szombat este két migránscsoport esett egymásnak egy parkban a Prater közelében. Az egyik banda afgánokból, míg a másik csecsenekből állt. A verekedésben nagyjából tízen vettek részt, a harc végül késeléssel ért véget.

Hirdetés
Egy afgánt három késszúrás ért a mellkasán, őt kórházba szállították, nincs életveszélyben.

Az osztrák sajtó szerint bosszú áll a háttérben.

Március óta szinte minden héten előfordul kisebb-nagyobb tömegverekedés, amelyekben főleg afgánok és csecsenek vesznek részt. Lényegében nyílt utcai háború zajlik Ausztriában két ázsiai muszlim népcsoport között, a bécsi hatóságok pedig tehetetlenek.
Hirdetés

A napokban tartják majd a tárgyalását annak a kilenc afgán és egy szomáliai fiatalnak, akik egy csecsenekből álló csoporttal verekedtek össze. Az esetet megelőző SMS-váltásokat a tárgyalás első szakaszában a bíró felolvasta. Az SMS-ekben a migránsok egymás családjának a kiirtásával fenyegetőztek.

Ezzel nem fogják növelni Bécs hírnevét, akár még az Adventi vásár is veszélybe kerülhet, hiszen egyre kevesebben választják úti céljuknak.

forrás: 888.hu

2016. október 24. (hétfő), 16:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14
Hirdetés

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:37

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világElhunyt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 16:52

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy részeTűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 15:28

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Hőség után zivatarok, jég és viharos szél érkezhetA HungaroMet Nonprofit Zrt. 2026.07.01. 13:21-kor kiadott...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:59

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak ÁkosnálRosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:16

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Hadházy Ákos szerint Hatvanpuszta önmagában is elég lehetne a felelősségre vonáshozHadházy Ákos a Klubrádió 2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:11

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

KOS (03.21.–04.19.)Júliusban meginoghat az, amit eddig biztosnak hittél. Egy közeli baráttal vagy családtaggal való...

Hirdetés
Hirdetés