Bekeményítenek a migránsok: “Soha nem me­gyünk el innen”

Hirdetés
Bekeményítenek a migránsok: “Soha nem me­gyünk el innen”
Hirdetés

A mig­rán­sok több­sége sze­rint túl hosszú utat tet­tek meg Eu­ró­páig ahhoz, hogy fel­ad­ják. Ha kell, akkor a vég­ső­kig har­col­nak…

A francia hatóságok kiürítik a calais-i dzsungelként is emlegetett migránstábort. /Ez azonban nem jelenti azt, hogy a migránsok önszántukból visszatérnének hazájukba\./

Hirdetés
Ugyanakkor Franciaországban sem akarnak maradni, szeretnének eljutni az Egyesült Királyságba.

“Sosem adom fel az álmaimat”

Túl hosszú utat tettem meg ahhoz, hogy most adjam fel az álmaimat.

Hirdetés
Mindent megteszek, hogy bejussak Nagy-Britanniába – mondta egy 25 éves afgán migráns a mailonline-nak, és hozzátette, hogy semmiképpen sem akar Franciaországban menekültstátuszt kérni. Azt állítja, hogy hiába rombolják le a migránstábort, több ezren akkor is Calais környékén maradnak, és mindent megtesznek, hogy bejussanak Angliába.

Egy másik, 19 éves afgán hasonló terveket dédelget.

Hirdetés
Ő azonban nagyobb bajban van, mert a hatóságok regisztrálták, ez pedig azt jelenti, hogy bármikor visszaküldhetik Olaszországba, ahol először lépett az Európai Unió területére. Niebullah azonban erről hallani sem akar, mert Olaszországban nincs se munka, se lakás, se jövő…

A tábor felszámolása tehát nem fog megoldani minden problémát. A migránsok feltehetőleg még erőszakosabban igyekeznek majd eljutni Nagy-Britanniába.

Hirdetés

Forrás: ripost.hu

2016. október 24. (hétfő), 17:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14
Hirdetés

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:37

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világElhunyt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 16:52

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy részeTűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 15:28

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Hőség után zivatarok, jég és viharos szél érkezhetA HungaroMet Nonprofit Zrt. 2026.07.01. 13:21-kor kiadott...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:59

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak ÁkosnálRosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:16

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Hadházy Ákos szerint Hatvanpuszta önmagában is elég lehetne a felelősségre vonáshozHadházy Ákos a Klubrádió 2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:11

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

KOS (03.21.–04.19.)Júliusban meginoghat az, amit eddig biztosnak hittél. Egy közeli baráttal vagy családtaggal való...

Hirdetés
Hirdetés