Bejelentették: Ismét emelik a politikusok fizetését! Orbán Viktor ennyit visz haza:

Hirdetés
Bejelentették: Ismét emelik a politikusok fizetését! Orbán Viktor ennyit visz haza:
Hirdetés

Ha a statisztikai előrejelzéseknek megfelelően 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek, akkor legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők 2023-ban. /Várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is jól jár\: a kormányfő bruttó fizetése márciustól csaknem 860 ezer forinttal nőhet, míg a parlament elnökének több mint 600 ezer forinttal emelkedhet a bére\./

Hirdetés
Novák Katalin tavasztól csaknem bruttó 4,6 milliót kereshet majd – írja az RTL.

“Nem most van az ideje annak, hogy előre tudjunk lépni egyet vagy kettőt, mondjuk fejlesztésekben vagy akár bérkérdésekben” – mondta még júliusban Orbán Viktor kormányfő a fizetésekkel kapcsolatos követelésekre reagálva.

A parlamenti képviselőknek mégsem kell aggódniuk a 20 százalék feletti infláció miatt: a Fidesz-KDNP-s politikusok ugyanis négy éve olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg.

Hirdetés

Ennek megfelelően a politikusok béremeléséhez nem is kell minden évben új jogszabályt elfogadni, a juttatások ugyanis automatikusan emelkednek – vagy csökkennek – annak alapján, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten.

A 2022-es statisztikai adatok még nem véglegesek, egyelőre csak a január-szeptemberi adatokat közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A legfrissebb, szeptemberi bérekre vonatkozó számok azt mutatják, hogy akkor a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Hasonló növekedést várnak a szakértők is, a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Hirdetés
elemzése úgy számol, hogy az idei teljes évben 17,7 százalékkal nőnek majd a fizetések, bruttó 438 800 forintról nagyjából bruttó 516 467 forintra.

Ez azt jelenti, hogy az idei 1 millió 316 ezer forintos képviselői alapbér 2023 márciusától körülbelül bruttó 1 millió 549 ezer forintra nő.

Jövőre tehát a parlamenti képviselők legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak, a többségnél viszont még nagyobb mértékben nőnek a juttatások a bizottsági tagságok, valamint az egyéb tisztségek után járó pluszpénzek miatt.

Ha valaki egy parlamenti bizottságnak a tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét viheti haza, azaz márciustól (több mint 270 ezer forintos növekedés után) nagyjából 1 millió 860 ezer forintot.

Hirdetés
A két bizottsági helyet is betöltő képviselők bére több mint 300 ezer forinttal nőhet, és már csaknem 2 millió 170 ezer forint lehet havonta.

Orbán Viktor kormányfőnek ugyanakkor nemcsak a képviselői alapbér jár, hanem – a nyári fizetésemelése óta – a házelnöki tiszteletdíjjal megegyező összeg is, ez utóbbi az alapjuttatás 2,7-szerese. Ez azt jelenti, hogy – 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva – márciustól a miniszterelnök fizetése a mostani 4 millió 870 ezer forintról bruttó 5 millió 727 ezer forintra nőhet, ami bruttó 857 ezer forintos fizetésemelésnek felelne meg.

Összehasonlításképpen: januártól az átlagos nyugdíj összege 27 ezer forinttal 207 ezer forintra nő, míg a bruttó minimálbér 32 ezer forinttal 232 ezer forintra emelkedik.

Hirdetés

Az átlagnyugdíjhoz képest tehát több mint harmincszoros az emelkedés, míg a minimálbérhez képest több mint huszonötszörös.

A G7 számítása szerint januártól a képviselőkénél sokkal szerényebb emelést kapnak a tanárok is: egy pályakezdő gimnáziumi tanár bruttó fizetése az emelés után 241 ezer forintról 263 ezer forintra nőhet, ami alig ezer forinttal több, mint a jövő évi garantált bérminimum.

A 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva Kövér László tiszteletdíja csaknem 4,2 millió forintra nőne a mostani 3,5 millió forintról, azaz esetében több mint 600 ezer forinttal lenne magasabb a bruttó bér.

Hirdetés

A házelnök tiszteletdíjához rögzítettek Novák Katalin köztársasági elnök bérét is, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét, azaz nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg a jelenlegihez képest.

A miniszterek pontos fizetését nem rögzítették törvényben, a tárcavezetők béréről ugyanis a kormányfő dönthet szabadon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, Orbán Viktor 2018 óta az átlagbér hatszorosában határozza meg a miniszterek fizetését, így ha jövőre is tartja magát ehhez, akkor minden tárcavezető nagyjából 3,1 millió forintos fizetést kaphat, mintegy 460 ezer forinttal többet, mint eddig.

Ha a miniszter képviselő is, akkor jár neki a képviselői alapbér is, ebben az esetben a márciusi fizetésnövekedés elérheti a 700 ezer forintot is.

Hirdetés

A parlamenti politikusok ugyanakkor fizetésükön kívül egyéb juttatásokat is kapnak, amelyek szintén az alapilletményhez igazodnak. A fenti számításokat alapul véve lakásbérletre például 90 ezer forinttal többet (az alapilletmény 35 százalékát) költhetik majd el, azaz több mint 541 ezer forintot, míg mobiltelefon-költségekre 77 ezer forint juthat.

Irodabérletre nagyjából 180 ezer forinttal több számolható majd el márciustól, körülbelül 1 millió 80 ezer forint. Emelkedik a munkatársak alkalmazására fordítható összeg is, erre ugyanis a képviselői alapbér kétszeresét lehet elkölteni havonta.

A kormánypárti képviselők egyelőre nem jelezték, hogy a lakosságot sújtó nehézségek miatt módosítják az automatikus fizetésemelésről szóló szabályokat.

2022. december 30. (péntek), 17:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 06. (vasárnap), 17:06
Hirdetés

Olyan téli időjárás vár ránk, amire senki nincs felkészülve

Olyan téli időjárás vár ránk, amire senki nincs felkészülve

Jön a 2024–2025-ös tél: gyenge La Niña és rendkívül változékony időjárás várható!A Severe Weather Europe nevű időjárási...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 06. (vasárnap), 12:49

Elképesztő!Détár Enikő KÉT gyermekévvel POSZTOLT megdöbbentő fényképet!

Elképesztő!Détár Enikő KÉT gyermekévvel POSZTOLT megdöbbentő fényképet!

Détár Enikő és Rékasi Károly két gyermeke: Eszter és Zsigmond – az örök kötelékDétár Enikő és Rékasi Károly...

Mindenegyben blog
2024. október 06. (vasárnap), 12:19

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kégel TamásSzomorú hírt közölt a Mercedes Kosárlabda Akadémia Facebook-oldalán: elhunyt Kégel Tamás, a magyar...

Mindenegyben blog
2024. október 05. (szombat), 20:29

Mikes Anna kiakadt!Mikes Anna durván kiosztotta Szuperák Barbit!

Mikes Anna kiakadt!Mikes Anna durván kiosztotta Szuperák Barbit!

Ilyen idegesnek még nem láttuk Mikes Annát: keményen odaszólt Szuperák BarbinakAz Ázsia Expressz legutóbbi adásában...

Mindenegyben blog
2024. október 05. (szombat), 14:37

Egy 12 és egy 11 éves kisfiú tűnt el az iskolába menet Szekszárdról

Egy 12 és egy 11 éves kisfiú tűnt el az iskolába menet Szekszárdról

Egy 12 és egy 11 éves kisfiú tűnt el az iskolába menet SzekszárdrólSzeptember 30-án hétfőn reggel tűnt el a 11 éves...

Mindenegyben blog
2024. október 05. (szombat), 08:01

– Sokkoló hírt kaptunk reggelre – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Sokkoló hírt kaptunk reggelre – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzőjeÉletének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC...

Mindenegyben blog
2024. október 05. (szombat), 07:20

ÉLet és halál között Sallai Nóra.. újra kellett éleszteni... ebben a pillaantban jött a hír

ÉLet és halál között Sallai Nóra.. újra kellett éleszteni... ebben a pillaantban jött a hír

Az egész ország összefogott Sallai Nóráért és kisfiáért a szörnyű baleset utánAz országot megdöbbentette a hír: Sallai...

Mindenegyben blog
2024. október 04. (péntek), 20:34

Drámai hírt közölt Dudád Miki

Drámai hírt közölt Dudád Miki

.Dudás Miki édesapját brutális támadás érte: kórházban, kómában fekszikSzerdán a kajakos Dudás Miki egy megrázó hírt...

Hirdetés
Hirdetés