Belehalt az igazába a háromgyermekes Kecskeméti apa.

Hirdetés
Belehalt az igazába a háromgyermekes Kecskeméti apa.
Hirdetés

Családbarát kormány, családbarát önkormányzatok. Inkább ne lennének azok, csak hagynák élni és boldogulni azokat, akik ezért mindent megtesznek. /Mélységesen felháborító az eset, remélem, lesz olyan ügyvéd, aki végigviszi az ügyet és győzni fog az igazsága\./

Hirdetés
Íme Bakó Sándor tragikus története. Ha valakire, akkor Bakó Sándorra (†38) igaz, hogy megharcolt az ál­maiért. A háromgyerekes kecskeméti családapa amióta az eszét tudta, az igaz szerelemre, gyerekekre és egy gyönyörű otthonra vágyott.

Sándor nemcsak álmodozott, lépésről lépésre mindent megtett, hogy álmai valóra is váljanak.

Hirdetés
Az otthonteremtés mesesze­rűen indult, Kecskeméttől pár kilométerre megtalálták a megfelelő telket, rajta a félkész házzal. Megvették, boldogságuk határtalan volt. Mint a Tények riportjából kiderült, mindez azonban nem tarthatott sokáig.

– Sanyi szakmája kőműves volt, de mindent meg tudott csinálni. A munka mellett építette a házat, napról napra szépült az épület és a telek többi része is. Ásott halastavat, fát ültetett, mindig csak azt nézte, hogy a három gyereknek minden a legjobb legyen. A bajok akkor kezdődtek, amikor mentünk az önkormányzathoz, bevittük az érvényes építési engedélyt és jeleztük, hogy újat szeretnénk, mert több átalakítást is tervezünk a házon – mesélte Sándor felesége, Szilvia.

A család évekig harcolt egy meleg családi fészekért, együtt azonban keveset élvezhették/Fotó:Grnák László
Hirdetés

Az új engedélyt azonban nem kapták meg, mondván, a Honvédelmi Minisztérium nem járult ahhoz hozzá, mert Sándorék háza 200 méteren belül volt az egykori honvédségi üzemanyagbázistól. Ezt követően az önkormányzat lezáratta az ingatlant, Bakóék pedig albérletbe kényszerültek.

 A férjem igazi hős volt. Hét évig pereskedtünk, és ő nem csüggedt. Beadványt írt, papírokat szerzett be, ügyvédekkel tárgyalt, mert bízott benne, hogy egyszer megkapjuk, ami jár nekünk. Idén januárban a Kecskeméti Törvényszék kimondta, hogy igazunk van, és jár nekünk 46 millió forint – eleveníti fel a család kálváriáját Szilvia, aki szerint azonban hiába harcoltak az igazságért.

Hirdetés

A végső döntést idén tavasszal az ítélőtábla mondta volna ki, de nem született meg a jogerős ítélet, mert a fellebbezésükhöz csatolt számlamellékleteket az egyik ügyvéd nem továbbította az ítélőtáblára.

Hirdetés
Sándor egy barátja mutatta meg a Blikknek, hol is van a honvédségi terület, ami miatt nem kapták meg az engedélyt/Fotó:Grnák László

– Nyolc nappal ezelőtt Sanyi egy barátjával betonozott, amikor rosszul lett. Hiába jött a segítség, meghalt. Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg idegeskedés miatt állt meg a szíve. Rengeteget harcolt. Szegény belehalt a sok igazságtalanságba, ami velünk történt. Most még az is kiderült, hogy addig a tárgyalást is felfüggesztik, amíg nincs meg a hagyatéki tárgyalás. A három gyerek miatt erősnek kell lennem, de nagyon ­hiányzik a férjem – sírta el magát az özvegyen maradó Szilvia.

Másképp látja az önkormányzat

Az önkormányzat szerint Sándornak minimális változtatásokat kellett volna végrehajtania ahhoz, hogy megkaphassa az építési engedélyt.

Hirdetés
Szerintük a férfi mégsem az engedélynek megfelelően készítette el az épületet. A katonai üzemanyagbázis miatt a honvédség sem járult hozzá Sándor házának befejezéséhez.

Az önkormányzat állítja, ők próbálták rendezni a helyzetet, csereingatlant is felajánlottak neki. Hozzátették, ők soha nem lakoltatták ki a családot.

2019. november 20. (szerda), 18:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56
Hirdetés

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 14:36

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

Véget ért egy korszak: tíz év után hivatalosan is elvált Stohl András és Vica – a színész nem marad egyedül,...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:47

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

Szívszorító tragédia Isaszegnél: mindössze 15 éves lány vetett véget az életének ?Feketébe borult Isaszeg – a csendes...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:16

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 10:14

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

Közeleg az első hó: megvan, mikor fehéredhet be az ország! ❄️ Az Alpok hegycsúcsain már több centiméter friss hó...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 09:16

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

 Mély fájdalommal és döbbenettel értesült a közvélemény Hőke Dávid haláláról, aki mindössze 22 éves volt. A Széchenyi...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 07:47

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

♈️ Kos (03.21.–04.19.)November közepe számodra a megkönnyebbülés ideje lesz, amikor a hónap eleji feszültségek végre...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 06:29

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Hirdetés
Hirdetés