Belügyminisztérium: Magyarországon is tanácsos vizet és élelmiszert elraktározni

Hirdetés
Belügyminisztérium: Magyarországon is tanácsos vizet és élelmiszert elraktározni
Hirdetés

„Egy-két napra, hiszen elég egy erős téli havazásra gondolni, ami elzárja a külvilágtól a települést”. /Németországban azt javasolják a lakosságnak, hogy halmozzanak fel öt napnyi ivóvizet és tíz napra elegendő élelmiszert\./

Hirdetés
A katasztrófavédelmet arról kérdeztük, hogy Magyarországon van-e hasonló előírás, politikusoktól pedig azt tudakoltuk, miféle információkra alapozhatták a német akciótervet,írja az atv.hu

 Belügyminisztérium: Magyarországon is tanácsos vizet és élelmiszert elraktározni

„Erős polgárokat akarunk, akik szabadságban, biztonságban élnek és előrelátóan gondoskodnak magukról.

Hirdetés
” Többek között ezzel indokolta a német kormány, hogy néhány nappal ezelőtt elfogadta a lakosság vészhelyzeti védelméről készített új koncepciót.
 
Az akciótervet 1995 óta most frissítették először, a benne szereplő újítások pedig vihart kavartak Németországban, és annak határain túl is. Az egyre gyakoribb nyugat-európai terrortámadások fényében ez érthető is,a koncepció ugyanis a polgári lakosság felé is megfogalmaz ajánlásokat. 

Javasolják például, hogy a polgárok raktározzanak el:
 
- öt napra elegendő ivóvizet,
- tíz napra elegendő élelmiszert,
- meleg takarót,
- gyertyát,
- gyufát,
- elemeket,
- akkumulátorokat,
- gyógyszereket,
- készpénzt.
 
A német ellenzék természetesen azonnal félelemkeltéssel vádolta meg a kormányt. A Baloldal szerint a kormány azt sugallja, hogy azonnal meg kell rohanni a boltokat, a zöldek szerint pedig nemigen képzelhető el olyan támadási forgatókönyv, amelynek alapján szükség lenne ivóvíz- és élelmiszer-készletek felhalmozására.

Hirdetés
 
 
Thomas de Maiziere belügyminiszter ugyanakkor visszautasította a vádakat. Hangsúlyozta, hogy a technológiai és biztonságpolitikai változások miatt volt szükség a koncepció frissítésére, 


a modern infrastruktúra sérülékenysége és az erőforrás-függőség ugyanis gazdagon kínál támadási felületeket.

A szövetségi kormány azt is leszögezte, hogy a koncepció nem az utóbbi hetek támadásai miatt készült, és nem reakció az aktuális fenyegetettségekre. „Senki nem kívánja, hogy bekövetkezzék bármiféle katasztrófa, de a felelős, előrelátó politikának része a higgadt felkészülés a katasztrófa-forgatókönyvekre” – hangsúlyozta a német belügyminiszter.

Hirdetés
 
 
Magyarországon nincs előírás
 
Az atv.hu megkereste a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy létezik-e nálunk hasonló vészhelyzeti koncepció, illetve milyen felkészülést javasolnak a lakosságnak egy esetleges katasztrófahelyzetre.
 
Mukics Dániel helyettes szóvivő válaszában arra hívta fel a figyelmünket, hogy hazánkban nincs semmilyen arra vonatkozó előírás, hogy tartós élelmiszert, ivóvizet, vagy bármilyen önellátásra szolgáló eszközt kellene otthon készenlétben tartani.
 
Hozzátette ugyanakkor, hogy


„tanácsos egy-két napra elegendő ivóvizet és tartós élelmiszert például, konzervet tartani otthon,
Hirdetés

hiszen elég egy erős téli havazásra gondolni, ami elzárja a külvilágtól a települést”.  
 
Kiemelte: előfordulhat az is, hogy el kell hagyni az otthonunkat néhány órára, esetleg néhány napra, ilyenkor pedig nem hátrány, ha egy hátizsákban tárolunk némi tartós élelmiszert, az évszaknak megfelelő ruházatot, néhány tisztálkodó szert, gyógyszert, valamint a gyermek egyik kedvenc játékát.
 


„Ezek megkönnyítik átvészelni a kitelepítés okozta nehézségeket. Ha előre el van készítve egy ilyen csomag, akkor nem a veszélyhelyzet idején kell kapkodni.

Ezek persze csak ajánlások, semmilyen ehhez hasonló előírás nincs hazánkban” – hangsúlyozta a helyettes szóvivő.

Hirdetés

 
Mukics Dániel kiemelte: ha szükséges, a katasztrófavédelem a médiaszolgáltatókon keresztül percről percre tájékoztatja a lakosságot a kialakult helyzetről és az ajánlott magatartási szabályokról. Szükség esetén adásmegszakítással is tudnak üzenni a lakosságnak az országos lefedettségű televízió- és rádióadókon keresztül, csakúgy mint a Facebookon és az ingyenesen letölthető VÉSZ-mobilalkalmazáson keresztül.  
 
Mit tud a német kormány, amit mi nem?
 
Felmerül a kérdés, hogy rendelkezik-e a német vezetés olyan információval, ami miatt készletezésre sarkallja a lakosságot. Erről igencsak megoszlanak az itthoni vélemények. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint


nehéz nem azt gondolni, hogy a német titkosszolgálatok, rendészeti szervek információval rendelkeznek egy Németországra vagy Nyugat-Európára leselkedő elméleti fenyegetettségről.
Hirdetés

A politikus szerint a németek nem szoktak a levegőbe beszélni, és tekintve az ország élelmiszer- illetve infrastrukturális ellátottságát csak nemzetbiztonsági okai lehetnek egy ehhez hasonló bejelentésnek. „Nekünk nincsenek erre vonatkozó információink, de a német kollégák tudják mit csinálnak, ennek oka kellett, hogy legyen” – magyarázta Molnár Zsolt.  
 
Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium korábbi államtitkára nem osztja a szocialista képviselő álláspontját, szerinte nem kell semmit a módosítás mögé gondolni, mert az nincs összefüggésben az európai helyzettel. Kiemelte, hogy


egy ilyen akcióterv bejelentésére nem létezik megfelelő időpont, a lakosság egy része „be fog pánikolni”. 

A Demokratikus Koalíció politikusa hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű terveket időről-időre felül kell vizsgálni, és csak a német precizitásra tud gondolni annak kapcsán, hogy miért éppen most jelentették be a módosítást. Kizártnak tartja, hogy a német kormány tud valamit, amit elhallgat.  
 
Csakúgy, mint Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, aki szintén nem gondolná, hogy egy konkrét jövőbeni cselekmény miatt fogalmazta meg ajánlásait a német kormány. A szakértő kizárt dolognak tartja, hogy Angela Merkelék elhallgatnának az európai szövetségeseik elől egy olyan esetleges támadásról szóló információt, ami megbénítaná Németországot. „Ez bűn lenne” – hangsúlyozta.

Forrás: www.atv.hu

2016. augusztus 30. (kedd), 21:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47
Hirdetés

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 12:46

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Elfogyott a levegő, már nem tudták megmenteni: ezért halt meg Karsai DánielSzombaton, 47 éves korában elhunyt Karsai...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:48

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek: A tehetség, aki a színpadon tündököl, de a szerelemben nincs szerencséjeA Sztárban Sztár All Stars egyik...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:07

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel  Gyász: Elhunyt Karsai Dániel...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 05:35

Meghalt Karsai Dániel

Meghalt Karsai Dániel

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogászSzombat este, több mint hároméves küzdelem után elhunyt Karsai Dániel...

Hirdetés
Hirdetés