Félelem és rettegés Budafokon

Hirdetés
Félelem és rettegés Budafokon
Hirdetés

Rémálom a XXII. kerületben: a lakók már három hete nem alszanak.

 

Hétfőn egy lakossági felhívást tettek közzé a 22.kerulet.ittlakunk.hu oldalán. A családok rettegnek, három hete nem alszanak.

Tisztelt Kerületi Polgárok, Családok!

/Felhívást szeretnénk intézni minden kerületi Családhoz, aki az Arany János utca – Háros utca \(Jégmadár utca\) – Kiránduló utca – Csányi utca vonzáskörzetében lakik\./

Hirdetés
Harmadik hete nem alszunk szinte több szomszéddal együtt. Senkit nem fogok nevesíteni, de a helyzet tarthatatlan, ezért fordulunk a nyilvánossághoz, a lakossághoz.
Hirdetés
Este 9 órától hajnali 5:30-ig folyamatosan mászkálnak idegenek a kertekben. Halljuk a lépteket, telefonálnak, kerítéseken lendítik át magukat, cigarettáznak, stb. Több szomszéd látott is két fiatal férfit, akik beszélgettek is a kertben.”

A rendőrség tehetetlen.”

A lakossági felhívásból kiderül, hogy a rendőrök többször kerültek kihívásra, azonban intézkedés vagy elfogás egy alkalommal sem volt. A kiérkező rendőrautó villogására a garázdák továbbállnak, de egy fél óra múlva megint a kertekben csatangolnak, folytatják illegális, birtokháborító tevékenységüket.

Hirdetés

“Az idegen személyek nyíltan hallják, amikor a rendőrség kijelenti, hogy nincs a kertben senki, sünök és macskák járkálnak biztosan. Gyakorlatilag a pillanatnyi riogatáson kívül semmit nem ér a tevékenységük. Arra nem hajlandóak, hogy a kertben maradjanak az elfogásig. Mi több, a sötét kerteket kerülik, sötét helyekre be se mennek.”

Hatékony rendőri intézkedés híján, a lakók végső elkeseredésükben felváltva elemlámpáznak a kertekben, az éjszaka közepén égetik a villanyokat, külső- és belső riasztókat vásárolnak, melyek állítólag minden éjszaka több alkalommal is megszólalnak.

Hirdetés

Aludni nem tudunk.”

— írják a közleményben.

A lakóházakból tisztán kivehető, ahogy idegen személyek járkálnak a kertekben, megeresztik a kerti csapot, zörgetik a kerítéseket.

Hirdetés
A lakók eddig két autót is megfigyeltek: az egyik egy fehér, régi transporter furgon, a másik egy sötétkék kombi, tetején két ezüst színű tartóvassal. Állítólag nappal több alkalommal is megfigyelhető, ahogy az utcákban köröznek.

A környéken 2 éven belül több, milliós lopással járó bűncselekmény is történt, a tettes soha nem lett meg.

A lakosok félnek, hiszen a környéken több egyedülálló és kisgyermekes család is lakik. Eddig olyan tanácsokat kaptak, mint vérebek beszerzése, vagy biztonsági őrök megbízása, akik ha elkapják a garázdákat hívhatják a rendőrséget.

Hirdetés
Ám felmerül a kérdés, miért a lakóknak kéne fizetniük pluszban a saját biztonságukért, mikor a rendőrség feladata, hogy megvédje őket?

“Van több szomszéd, aki már kijelentette, hogy ő bizony lőni fog, mert teljesen magunkra vagyunk utalva. Mivel folyton figyelünk, még nem mentek be sehová, de ez nyilván egy tarthatatlan helyzet. A rendőrségtől semmiféle segítséget nem kapunk annak ellenére, hogy történt felhívás arra is, hogy nem akkor kell kijönni, amikor már betörés és/vagy személyi sérülés történik.

Hirdetés
Hiába mennek egy-két kört az utcákban, ha a kertben vannak a jómadarak”

— olvasható a felhívásban.

A kerület lakói minden segítséget, hozzászólást és tanácsot szívesen fogadnak.
 
forrás: 888.hu

2016. augusztus 31. (szerda), 10:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47
Hirdetés

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 12:46

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Elfogyott a levegő, már nem tudták megmenteni: ezért halt meg Karsai DánielSzombaton, 47 éves korában elhunyt Karsai...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:48

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek: A tehetség, aki a színpadon tündököl, de a szerelemben nincs szerencséjeA Sztárban Sztár All Stars egyik...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:07

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel  Gyász: Elhunyt Karsai Dániel...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 05:35

Meghalt Karsai Dániel

Meghalt Karsai Dániel

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogászSzombat este, több mint hároméves küzdelem után elhunyt Karsai Dániel...

Hirdetés
Hirdetés