Bencsik András: Mert nem engedjük be a bevándorlókat ezért Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot – videó

Hirdetés
Bencsik András: Mert nem engedjük be a bevándorlókat ezért Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot – videó
Hirdetés

Ferenc pápa csak meg akarta alázni Magyarországot azzal, hogy csupán háromórás tartózkodást tervez hazánkban – mondta Bencsik András a Hír TV Sajtóklub című műsorában.

/Ferenc pápa azért nem szeretne találkozni Orbán Viktorral vagy Áder Jánossal, mert nem tetszik neki a magyar kormány menekültpolitikája, nem azért, mert kevés az ideje\./

Hirdetés

Ferenc pápa szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezik Budapestre. A Demokrata főszerkesztője a műsorban beszélt arról is, hogy ha Ferenc pápa úgy gondolja, Orbán Viktor és Áder János hibát követett el azzal, hogy a muszlim embertömegeket nem engedik be az országba, és ezt véteknek ítéli meg, akkor ez az ő szuverén döntése.

Bencsik szerint a pápát figyelmeztetni kell, hogy „Jézus Krisztus e tekintetben félreérthetetlen útmutatást adott, amikor azt mondta: ha a Szentatya szeretne majd odafönt, amikor eljön az ideje, megbocsátást nyerni a Mindenhatótól, akkor ennek az lesz a feltétele, hogy ő is meg tud-e bocsátani”.

Hozzátette azt is, hogy a pápa ezzel a viselkedésével keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel súlyos károkat okoz a keresztény világnak.

Hirdetés
Bencsik András imádkozik azért, hogy XVI. Benedek, „az eredeti pápa” megvilágosítsa arról, hogy mi a kötelessége és felelőssége a keresztény világ vezetőjeként.

A teljes beszélgetést itt tudja megnézni:

2021. június 08. (kedd), 09:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56
Hirdetés

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:17

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Hirdetés
Hirdetés