Bevezették a 4 napos munkahetet Magyarországon! AZ alkalmazottak imádják!!!

Hirdetés
Bevezették a 4 napos munkahetet Magyarországon! AZ alkalmazottak imádják!!!
Hirdetés

Bevezették a  4 napos munkahetet Magyarországon! AZ alkalmazottak imádják!!!

/A Népszabadságban megjelent egy cikk, amely arról tudósít, hogy Magyarországon, Borsodban van  egy olyan cég, amelyik kipróbálta a négynapos munkahetet, és az alkalmazottainak nagyon tetszik, ezért már hosszú ideje így dolgoznak\./

Hirdetés

Kusinszki András, a  Nyakigláb Kft. vezetője elmondása szerint ,  Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a székhelye és kizárólag kézzel készítenek , fakerítéseket, korlátokat,   már  2 éve bevezette a 4 napos munkahetet, de nagyon megérte. Úgy döntött, természetesen a dolgozók megkérdezésével, hogy egy órával korábban kell kezdeni a hét első négy napján, és  egy órával később kell a munkát  befejezni.

Hirdetés
Nemcsak szociális és emberi, hanem   gazdasági indoka is volt a meggondolásnak, és szerencsére mind helytállónak bizonyultak. A tapasztalat szerint az  alkalmazottak ezalatt az idő alatt elvégzik ugyanazt a munkát, sőt, még sokszor többet is mint eddig  egy hét alatt.

Elmondása szerint lojálisabbak a munkavállalói, és véleménye szerint jelenleg igencsak nehéz lenne a cégtől szakembert elcsábítani.

Hirdetés
A tapasztalatok szerint a  dolgozók sokkal kipihentebbek és elégedettebbek. Ennek az a titka, hogy nem úgy kell bánni velük, mint a rabszolgákkal, hanem meg kell becsülni őket,és ez  a vállalkozás számára is kifizetődő.

Ettől függetlenül hazánkban nincs olyan vállalkozás, amely a példájukat követné, legalábbis a  cégvezető sem halott róla.

Németországban már nagyon  komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mert az az előnye, hogy  kevesebb napot kellene dolgozni egy héten, és ennek cserébe hosszabb ideig maradna alkalmazásban az ember.

Hirdetés
Ezzel kezelni lehetne a szociális és társadalmi kérdéseket is, például arra, hogy mit kezdünk az emberekkel a kevesebb munkalehetőség mellett az egyre inkább elöregedő társadalmakban.

Forrás : http://www.vg.hu

2016. augusztus 29. (hétfő), 23:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Hirdetés
Hirdetés