Bilincsben vitték el a volt Fideszes országgyűlési képviselőt, az encsi hivatal vezetőjét

Hirdetés
Bilincsben vitték el a volt Fideszes országgyűlési képviselőt, az encsi hivatal vezetőjét
Hirdetés

Nyomozók szállták meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, encsi járási hivatalt - írja az Index.

/Úgy tudják, hogy a járási hivatal vezetőjét, a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét, Ódor Ferencet a hivatal parkolójában leteperték és megbilincselve vitték be az épületbe\./

Hirdetés

Frissítés:

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy az Encsi Járási Hivatal hivatalvezetőjét azonnali hatállyal függessze fel az állásából - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

Hirdetés
A tájékoztatás szerint a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást kezdeményezett a hivatalvezetővel szemben.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, vezető beosztású hivatalos személy, az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatnak nyomozást. Az Ügyészség 2 személyt vett őrizetbe, akiknek gyanúsítotti kihallgatása megtörtént - írja az Index.

A hivatal egyik dolgozója elismerte az indexnek hogy tényleg történt ilyen eset. Azt is mondta, hogy nem rendőrök voltak.

Ezen kívűl azt is írják, hogy egy encsi étteremben is megjelentek a nyomozók, és egy ott ebédelő hivatalban dolgozó munkatársat is őrizetbe vettek.

Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség nem tudott az akcióról, és a TEK is azt írta, hogy nem ők intézkedtek Encsen.

Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsi járás hivatalvezetője, a kép 2012. december 17-én készült / Fotó :MTI Kovács Attila

Ódor Ferenc 1998 és 2014 között volt a Fidesz parlamenti képviselője, négyszer szerzett egyéni mandátumot az encsi körzetben. 2006 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke volt.

2018. december 20. (csütörtök), 09:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:34
Hirdetés

Gáspár Evelin keményen nekiment a Tiszásoknak -Csalódtam a tiszásokban

Gáspár Evelin keményen nekiment a Tiszásoknak -Csalódtam a tiszásokban

Csalódtam a tiszásokban – Gáspár Evelin keményen nekiment a sípoló ellentábornak Feszült pillanatok zavarták meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 08:04

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol Székesfehérvár: meghalt Szkoklik Kati néni, a Romkert harmonikásaMély szomorúság járta be Székesfehérvárt,...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 07:09

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az országZacher Gábor videója miatt...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 06:05

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 05:30

Meghalt Ambrus László

Meghalt Ambrus László

Gyászol az ország: meghalt a magyar sport legendás alakja Mély fájdalommal érkezett a hír: nyolcvanegy éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Hirdetés
Hirdetés