Bíróság elé állhat Orbán Viktor: a vád mindennél súlyosabb

Hirdetés
Bíróság elé állhat Orbán Viktor: a vád mindennél súlyosabb
Hirdetés

Feljelentették őket.

Simicska Lajos hosszú idő után megtörte a csendet és hosszú interjúban számolt be az RTL Klubnak arról, miként határozták el annak idején a kollégiumi szobában, hogy gyakorlatilag megpuccsolják a Magyar Köztársaságot.

Mivel a nyilatkozatban elég egyértelmű állítások hangzanak el, könnyen elképzelhető, hogy egy feljelentés megállja a helyét. /Erre gondolhatott Berkecz Balázs \(az Együtt politikusa\), aki a Simicska\-interjút követően feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen\./

Hirdetés

Mint írja:

Hirdetés
„Az RTL Klub által készített riportban arra történt utalás, hogy bizonyos személyek 1990 és 2015 közötti tartamban megállapodást kötöttek, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követnek el. Az interjúból az is megállapítható, hogy a megállapodásban részt vevők közül egy személy később önként elállt a bűncselekmény illetve bűncselekmények elkövetésétől.
Hirdetés
”

Ezek már önmagukban is kemény szavak. Ám ha a bíróságon bebizonyosodna, hogy igazak és a Simicska Lajossal készített interjú alátámasztaná őket, akkor mindez jogilag akár az állam elleni bűncselekmények kategóriáját is kimerítené. Ezen belül az alábbi alkategóriák valamelyike (vagy akár több is) szóba jöhetne:

Az ügy súlyával Berkecz is tisztában van, hiszen közleményében így folytatta:

„A nyilvánosságra került súlyos bűncselekmények gyanújára tekintettel, feljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen bűnszövetségben vagy bűnszervezet tagjaként elkövetett állam elleni, korrupciós illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt és azt kérem a nyomozó hatóságtól, hogy nyomozást rendeljék el és folytassák le. A Legfőbb Ügyészségnél indítványozom azt is, hogy az ügyben nyilatkozó Simicska Lajost és a nyilatkozatban megjelölt Orbán Viktor hallgassák meg az eljárás során.”

Ez lenne a Simicskától régóta várt atombomba? Az oligarcha elhatározta volna, hogy mindent egy lapra tesz fel és bármi áron megdönti egykori szobatársa uralmát? Ő persze tagad, de a szavai másról tanúskodnak.

Hirdetés
És ez már nagyon komoly szint. Itt már nem lehet tréfálni.

(A esetről bővebben az atv.hu számolt be.)

2018. április 21. (szombat), 12:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés