Börtönbe rácsok mögé zárná a politikusokat és a papokat is Böjte Csaba! Kijózanító amiket nyilatkozott!

Hirdetés
Börtönbe rácsok mögé zárná a politikusokat és a papokat is Böjte Csaba! Kijózanító amiket nyilatkozott!
Hirdetés

Börtönbe rácsok mögé zárná a politikusokat és a papokat is Böjte Csaba! Kijózanító amiket nyilatkozott! - Nyomj egy megosztást, ha egyet értesz vele!

/A ferences rendi szerzetes a Budapesti Fegyház és Börtönben látogatott meg elítélteket\./

Hirdetés

A szemlelek.blog.hu írta meg, hogy Böjte Csaba a „gyűjtőben” raboknak arról beszélt, hogy 'mindannyian adventi várakozásban élünk, és hiszem, hogy az ő adventjük bármennyire is hosszú, előbb-utóbb eljön számukra is a karácsony”.

Hirdetés
A ferences rendi szerzetes Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy minden szülőt, tanárt, színpadra álló előadóművészt, a közvéleményt formáló politikust és természetesen a papokat is elhozná egy adventi elcsendesedésre, és legalább egy napra bezárná egy cellába.

„Igen, minden egyes ember, ki szólni kíván a gyermekekhez, felnőttekhez, alázattal legalább egy-egy napra be kellene vonuljon egy ilyen fegyházba, hogy rádöbbenjen a saját felelősségére, a tetteinek, az általa kimondott szavaknak súlyára – írta Böjte Csaba.

Hirdetés

– Néztem az embereket és bár tudtam, hogy sokan szörnyű bűnöket követtek el, mégis őszinte sajnálattal telt el a szívem! A sajnálat mellett egész végig, és még most is ott van a szívemben a mardosó harag! Igen, haragszom magamra, az egyházra, az egész oktatási rendszerre, mert nem tudtuk, nem tudjuk eléggé szépen, érthetően, világosan elmondani az embereknek az Isten által kőtáblára írt tízparancsolatot! Ha ezeket a parancsokat megtanítottuk volna, ha az emberek szívébe véstük volna Istenünk boldogságra vezető útmutatását, akkor hiszem, hogy ma nem börtönöket építenénk, hanem azokat múzeumokká alakíthatnánk át – ütött meg kemény hangot Csaba testvér.

Hirdetés

Böjte Csaba írása ezzel a buzdítással zárul: Adventi jó feltételként állj neki és tanuld meg kívülről Isten drága tízparancsolatát, közben legalább az interneten keresztül látogass meg egy fegyházat!

- Ön szerint igaza van? Nyomjon egy megosztást, ha ön is egyetért vele.

Tegnap Balatonalmádiban voltunk, rendeltem egy harcsát a büfében, a KONYHÁBÓL EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI, BÁR AZT HITTÉK NEM HALLOM…..Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

Balatonon nyaraltunk, ebben a vendégházban!!! A testemet szanaszét csípték az ágyi poloskák!!! Vigyázzatok!!!! Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

Nagyon vigyázzatok! BORZALOM, AMI KIDERÜLT!!! Eddig erről senki nem tudott!!!! Nagyon nagyon veszélyes a Balaton Siófoknál! Ezért kellett meghalnia a 18 éves fiúnak.

Hirdetés
..... Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!Tovább olvasom a cikket! >>>>>>

2020. július 07. (kedd), 10:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés