Borzalmas hír jött ma reggel- Elvesztette Magyarország a csodálatos magyar énekest!Halálhírét a családja jelentette be .

Hirdetés
Borzalmas hír jött ma reggel- Elvesztette Magyarország a csodálatos magyar énekest!Halálhírét a családja jelentette be .
Hirdetés

Ebben a pillanatban jött a szörnyű gyászhír: meghalt Maros Gábor, legendás színész és operaénekes.

Elhunyt a legendás színész és operaénekes, Maros Gábor. Halálát színművész kollégája erősítette meg a Borsnak. Nyugodjék békében!

/A legendás színművész 75 éves korában távozott, halálát kollégája, Szacsvay László erősítette meg\./

Hirdetés

Holnap leszek 75 éves. Ki tudja, mennyi van még hátra, hiszen egyre-másra látja az ember, hogy elmennek a legnagyobb pályatársak.

Hirdetés
Most is például pár nappal ezelőtt tudtam meg, meghalt Maros Gabi.

 sóhajtott Szacsvay, hozzátéve: úgy tudja, korházban ápolták pár hete, ott érte utol a vég.

MAROS GÁBOR ARANYDIPLOMA / FOTÓ: BLIKK/POZSONYI ZITA

1971-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott. 1973–1976 között átszerződött a József Attila Színházhoz.

Hirdetés
1981–1988 között a Magyar Állami Operaházban lépett fel. 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben a debreceni Csokonai Színház társulatának művésze lett. 1989-től szabadfoglalkozású. 1990–1993 között az amszterdami Concertgebouw-ban lépett fel. 1993–1995 között Ausztrália Koncert turnén vett részt. 1995–1999 között a Soproni Petőfi Színház tagja, 2000–2002 között a Vidám Színpad tagja volt. 2003 óta a Sziget Színház színésze. Rendezéssel is foglalkozik. 2006-ban karácsondi polgármester-jelölt volt.
Hirdetés

Sokoldalú művészként prózai szerepei mellett, a zenés műfajokban is otthonos. Musicalek, operettek és operák tenor szereiben is láthatták a nézők. Nemzetközi turnéi során Bécsben, Münchenben, Zürichben, Amszterdamban, Sydney-ben, New Yorkban és Jeruzsálemben is fellépett.

Felesége volt Bencze Ilona színésznő, akivel elváltak, és akitől született egy lánya, Gabriella. Második felesége Fekete Györgyi színésznő volt, közös lányuk: Fanni. Harmadik felesége Mária - írja a Wikipedia.

Hirdetés

2022. október 27. (csütörtök), 08:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 01. (vasárnap), 13:23
Hirdetés

Győzike durván beleállt Geszti Péterbe, és nagyon csúnya dolgokat mondott rá

Győzike durván beleállt Geszti Péterbe, és nagyon csúnya dolgokat mondott rá

? Győzike keményen visszaszólt Geszti Péternek: „Ő csak szeretne olyan lenni, mint én, de nem tud!” Újabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 01. (vasárnap), 06:46

? Szöveges figyelmeztető előrejelzés: Vihar, jégeső és viharos szél várható vasárnap – fontos, hogy felkészüljünk!

? Szöveges figyelmeztető előrejelzés: Vihar, jégeső és viharos szél várható vasárnap – fontos, hogy felkészüljünk!

? Szöveges figyelmeztető előrejelzés: Vihar, jégeső és viharos szél várható vasárnap – fontos, hogy felkészüljünk!?...

Mindenegyben blog
2025. június 01. (vasárnap), 05:34

? Rendőrségi figyelmeztetés – pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Rendőrségi figyelmeztetés – pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Rendőrségi figyelmeztetés – pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 18:36

WhisperTon új tánca felrobbantotta az internetet! Ilyen mozdulatokat még nem láttál – a videótól leesik az állad! ???

WhisperTon új tánca felrobbantotta az internetet! Ilyen mozdulatokat még nem láttál – a videótól leesik az állad! ???

Vadiúj táncával hódít WhisperTon – ez a koreográfia mindenkit lenyűgöz! WhisperTon ismét felrobbantotta az internetet –...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 15:08

Nem titok már! Varga Viktor elárulta: 42 évesen apa lesz –

Nem titok már! Varga Viktor elárulta: 42 évesen apa lesz –

Nem titok már! Varga Viktor elárulta: 42 évesen apa lesz – „Elkezdődött az átalakulás?”? Varga Viktor új korszak elé...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 14:57

FIGYELEM >> most adták ki a figyelmeztetést mára! Károkozó szél, jégeső, heves zivatar, sok eső várható ma!

FIGYELEM >> most adták ki a figyelmeztetést mára! Károkozó szél, jégeső, heves zivatar, sok eső várható ma!

Zivatarokkal indul a június: jégeső, viharos szél és felhőszakadás is jöhet vasárnap éjfélig – itt csaphat le az...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 10:32

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30 perc az átjutási idő.? Balesetek, torlódások, rendkívüli...

Mindenegyben blog
2025. május 31. (szombat), 07:08

NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak idén! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖNHET!!Íme a tudnivalók és a pontos számok

NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak idén! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖNHET!!Íme a tudnivalók és a pontos számok

 NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a...

Hirdetés
Hirdetés