Borzasztó! Lefejezés történt Gyöngyösön advent első vasárnapján!Senki sem érti, mi motiválhatta ezt a szörnyűséges tettet.

Hirdetés

Hétfő éjszaka valaki lefejezte a gyöngyösi betlehem egyik bábuját.

/Megrongálták a Fő téren felállított jászol egyik bábuját – írja a Gyöngyös Város Hivatalos Oldala\./

Hirdetés
Kiemelték: valaki az éjszaka folyamán megfosztotta fejétől Szűz Mária szobrát, majd betette azt a kis Jézus mellé.

„Rossz hír az elkövetőnek, hogy a városban több mint 100 térfigyelő kamera működik, melynek köszönhetően sok bűncselekmény, szabálysértés elkövetője nem marad rejtve.

A kameráknak köszönhetően a városrendészek felderítettek már virágtolvajokat, de a kameráknak köszönhetően lettek meg szeptember azok a fiatalok, akik az egyik faházból elloptak nagy mennyiségű borospoharat, de természetesen a közelmúltban történt kisfiúval kapcsolatos megfélemlítés egyik elkövetőjéhez is a kamerák által jutottak közelebb, majd fogta el a rendőrség.

Hirdetés
Természetesen a mostani eset kapcsán is megkezdték a felvételek vizsgálatát.” – írják.

Hirdetés

Itt még minden rendben voltFotó: Czímer Tamás / heol.hu

A gyöngyösi városrendészet igazgatója, Ferenczy Dániel a Heves megyei hírportálnak megerősítette, hogy az éjszakai órában letörték az egyik szobor fejét és azt bedobták a betlehembe. Kiemelte: jelenleg értékelik a térfigyelő kamerák felvételeit, bővebb tájékoztatást későbbre ígértek – írja a heol.hu.

2021. november 30. (kedd), 08:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 11:08
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a magyar sakkvilág: elhunyt Liptay László, a válogatott egykori kapitánya89 éves korában hunyt elSzomorú...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:36

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

A Fidesz kivonul az államfő-választásból, Baka András megválasztását színjátéknak tartjákA Fidesz nem vesz részt az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:10

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid büntető feljelentést tett Magyarország miniszterelnökével szembenFilep Dávid előre jelezte, hogy...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:46

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor szerint napelempark is épült a Ferencvárosnál az állami támogatásbólNyomozás indult a Ferencvárosnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:44

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

A Sziget Fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata: 17 éves fiával állt színpadra Sebestyén BalázsApa és fia együtt a több...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:06

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a magyar tudomány: elhunyt Mészáros Ernő, a hazai meteorológia kiemelkedő alakjaElhunyt a neves magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Hirdetés
Hirdetés