Botrány! A négyszeresére nő a miniszterek fizetése. Egészen elképesztő, de pontosan ennyi pénz üti a markukat havonta! Vérlázító, de Ezzel indokolták az emelést:
Hirdetés
Hirdetés
/Ugyan már áprilisban lementek az országgyűlési választások, és mint azt mindenki tudja a Fidesz\-KDNP akkor újra kétharmadot szerzett, így azóta szinte önmaguktól hozzák a törvényrendeleteket és meglépik azt, ami sok embert irritál\: ismét jelentősen megemelik a miniszterek fizetését\./
Hirdetés
Vérlázító, de Ezzel indokolták az emelést:
Eddig egy tárcavezető havonta csaknem bruttó 1,3 millió forintot kaphatott (kevesebb mint a fele ennek az alapfizetés, a többi a kiegészítés és pótlék).
A most benyújtott törvényjavaslat azonban lehetővé teszi, hogy akár 5 millióra is nőhessen a gázsi. A pontos összegről Orbán Viktor kormányfő dönt, és évente felülvizsgálhatja a miniszterének a fizetését.
Hirdetés
A miniszter fizetése a jövőben elérhetné a minisztériuma által felügyelt hatóság, hivatal, állami cég vezetőjének a keresetét, márpedig több állami vállalatnál havi 4-5 millió forintot is fizetnek az első embernek. Az emelést azzal indokolták, hogy fel kell zárkózni az EU-s átlaghoz, amibe beletartozik a politikusok megemelkedett fizetése is.
Az Index összeállítása szerint a Magyar Posta, az MVM, a MÁV, a Magyar Fejlesztési Bank vezérének munkáját havi 5 millióval díjazzák.
Hirdetés
- Önök mit gondolnak erről? Egy demokratikus országban ennek ez a helyes menete? Egy megosztással kérjük fejezze ki az, aki szerint ez már több mint felháborító!
2018. december 18. (kedd), 23:15
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Szolgálatteljesítés közben érte a halálKedd délután jelentették be a megrendítő hírt: szolgálatteljesítés közben...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. június 30. (kedd), 17:10
15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA
Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...
Mindenegyben blog 2026. június 30. (kedd), 10:29
Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett