Botrány! Tüdőrákban szenvedő beteg tüdetéjét kapta meg a kórhzában a beteg. 1,5 évet élhetett csupán ezután..

Hirdetés
Botrány! Tüdőrákban szenvedő beteg tüdetéjét kapta meg a kórhzában a beteg. 1,5 évet élhetett csupán ezután..
Hirdetés

Tüdőrákban halt meg a transzplantáció után másfél évvel egy francia nő, akibe egy hajdan erős dohányos nő tüdejét ültették át.

/A Lunc Cancer szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az 57 évesen elhunyt donor 30 éven át napi egy doboz cigarettát szívott el\./

Hirdetés
A gyermekkora óta cisztás fibrózisban szenvedő páciens 2015 novemberében kapta meg a sokáig erősen dohányzó nő tüdejét, 2017 júniusában pedig bekerült a montpellier-i egyetemi klinikára, ahol két hónappal később elhunyt tüdőrákban, anélkül, hogy bármiféle terápiát alkalmazhattak volna nála.
Hirdetés

A transzplantáció és a tüdő első rendellenességeinek röntgen általi észlelése közti rövid idő arra utal, hogy a tüdőrák már a donornál keletkezett, a szervkilökődés megakadályozására szedett immungyengítő gyógyszerek pedig csak felgyorsították a kifejlődését.

A tüdőrák hosszú lappangási idejére tekintettel a kutatók különleges elővigyázatosságot ajánlanak a dohányzó donoroktól származó szervek átültetésénél olyan esetekben, amikor a donor csak nem sokkal a transzplantáció előtt hagyott fel a dohányzással.

Forrás

2018. november 27. (kedd), 23:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56
Hirdetés

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 17:29

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállaltaA romániai...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:37

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katonaEgykori hadifogoly tért vissza családjához – testi-lelki megpróbáltatások...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:33