Brutális élelmiszer ár drágulás: van olyan gyümölcs, aminek 300 százalékot emelkedik az ára

Hirdetés
Brutális élelmiszer ár drágulás: van olyan gyümölcs, aminek 300 százalékot emelkedik az ára
Hirdetés

Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk. Most viszont van olyan fajta, ahol szinte a termés egésze kiesett. /A termelő azt mondta tavaly erős volt a fák terhelése a sok gyümölcs miatt, a téli időszakban hol meleg, hol meg nagyon hideg volt, most pedig a sok eső okozta a bajt\./

Hirdetés
De nem csak a cseresznye, hanem a burgonya is nagyot drágult.

Áll a víz az eperföldön, az ország nyugati részén egy hétig esett az eső, a hőmérséklet pedig a 10 fokot sem értre el – ez az oka annak, hogy a boltban drágábban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban.

Hirdetés

Az ATV Híradónak egy termelő elmondta: a cseresznye ebben az évben nincs túl jó helyzetben. „Már azt az áprilist követő időszakban lehetett érzékelni, hogy bizonyos fajtákból akár 80-90%-os termés is kiesett. Mi átlagosan akkor úgy számoltuk, hogy nagyjából olyan 30-50% a termékkiesés – magyarázta Kelemen László, az Agro Conzulting egyik tulajdonosa.

A mostani időszakban a kereskedők 1000-1200 forintot fizetnek a termelőnek a cseresznye kilójáért, ami azt jelenti, hogy nekünk a boltban ennél már jóval többet: 1500, de akár 2000 forintot is kell adni.

Hirdetés
Összehasonlításképpen tavaly 300 és 700 forint között volt a gyümölcs ára. Ráadásul, amikor már lehet kapni magyar cseresznyét, akkor utána külföldről több már nem jön be.

A burgonya ára is nagyot emelkedett, az új és régi krumpli kilója egységesen meghaladja az 500 forintot, van ahol a 600-at is átlépi. Itt is jelentős a drágulás, ha azt nézzük, hogy tavaly még 200 forint körül lehetett hozzájutni a burgonya kilójához.

Forrás: hirhugo.hu

2019. június 05. (szerda), 15:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Hirdetés
Hirdetés